„Kard által vész, ki kardot ragad”

Martin kinyitotta a fürdőszoba ajtaját, és rámosolygott a kádban fekvő feleségére.

– Szia! – üdvözölte, és kedvesen megsimogatta a haját. – Még leugrok, van valami a postaládában.

– Rendben, szívem, de siess, mert elpusztulok a vágytól! – kiáltotta utána Dorothy, és nyakig merült az illatos habban. Becsukta szemét, és képzeletében már a Hawaii-szigeteken járt, ahová szabadságra készülnek a jövő hónapban.

Képzelődéséből visszatérő férje zökkentette ki, aki kezében egy levelet tartva nem sok jót jósolt.

– Milyen levél? – kérdezte.

– A volt feleségem ügyvédjének levele – nyújtotta oda mélyet sóhajtva a férfi. – Tudtam, hogy Carol gyorsan kifürkészi, ha jobban keresek. Az a bestia több tartásdíjat követel! – Dühtől reszketve a kád szélére ült.

Dorothy sietve átfutotta a sorokat:

– Állítólag nem talál munkát! Ami sok, az sok!

– De mit csinálsz, ha a törvény neki ad igazat! – szólt kiábrándultan Martin. – Oda a szép szabadság! Alig tudtuk összekaparni a szükséges pénzt!

– Ez nem igazságos! – dühöngött Dorothy, s kiugrott a kádból. – Gürcölsz, mint egy ló, hogy rendesen tudj neki fizetni, de ő kevesli!

Martin megölelte duzzogó feleségét:

– Senkinek nem kívánok rosszat, de ha Carol nekimenne egy fának, nem sajnálnám... Tudod mit, szívem, ha nincs ellene kifogásod, leugrok a sarki kocsmába, és felhajtok valamit nyugtatóul.

– Megértelek – válaszolta Dorothy, és megcsókolta. A nő jó ideig szótlanul gondolkozott. Mit is mondott a férje? Hogy ha nekimenne egy fának? Szép arca grimaszba torzult. Micsoda ötlet! Nem is ötlet, jó tanács. Ha egy kicsit besegítene az ember, nem is lenne feltűnő, hiszen mindennapos dolog...

Martin előző felesége egy sokemeletes bérházban lakott a város szélén. A pincegarázsban gyenge volt a világítás. ĺgy dél körül kevés autó parkolt benne. Dorothy útközben senkivel nem találkozott, és jól ismerte a piros kocsit, nem volt nehéz megtalálnia. Nem okozott gondot a motorház kinyitása sem. Apjának autójavító műhelye volt, gyerekkora óta megfigyelte a szerelők munkáját, sok mindenhez értett. Egyből megtalálta, amit keresett. Táskájából egy kulcsot vett elő, és néhány csavarintás után folyni kezdett a fékolaj. A városon kívül Carol hiába fogja taposni a fékpedált. Szerdai nap volt, amikor Carol délutánonként teniszezni járt. A teniszpálya a városon kívül volt, elég távol, és kacskaringós út vezetett hozzá.

Amikor Dorothy a garázsból távozott, Martin meglátogatta volt feleségét.

– Nagyszerűen berendezkedtél – állapította meg keserűen. – Természetesen az én pénzemből.

– Mit akarsz? Csupán azt kapom, ami jár nekem. Azért jöttél, hogy kikönyörögd, vonjam vissza a követelést, mi? – nevetett cinikusan a volt feleség.

– Minden pénzemtől megfosztasz.

– Igazán könyörögni jöttél? Ne számíts arra, hogy megszánlak. Fizetni fogsz, hogy belefeketedsz! Küldd a nőcidet az utcára, hogy keressen a háztartásra. Ott még érvényesülhet! Most pedig tűnj el, mert teniszezni megyek! – Rá sem nézett, tovább fésülködött a tükör előtt. Martin elvörösödött és remegett a dühtől. Szeme megakadt egy réz hamutartón. Felkapta és ütött.

Negyed óra múlva már azt leste, nem látja-e valaki, hogy Carolin sportkocsijának csomagtartójába tuszkolja a holttestet. A lakásban letörölgette ujjlenyomatait, és eltüntette a vérnyomokat. Most már csak minél előbb meg kell szabadulni a halottól. Legjobb lesz, ha a teniszpálya felé hajt, megfelelő helyen megáll, és a kormány mögé tolja a szerencsétlent. Begyújtotta a motort, és elhagyta a garázst. Az ottmaradt foltot nem vette észre.

– Dorothy Shaw asszony elájult, amikor közöltem vele, hogy férje autóbaleset következtében meghalt – mondta Brad Davenport rendőrtiszt. – Még azt sem közölhettem vele, hogy a csomagtartóban megtaláltuk volt feleségének holttestét is. Szegénynek szörnyű sokk lehetett.

Kollégája, Howard Jones csak a vállát rándította, és elgondolkozva nézett a Dorothyt kórházba szállító mentőautó után.

– Lehetséges, hogy nem is olyan sajnálatraméltó – figyelmeztette munkatársát. – Ezt a szerelőkulcsot a táskájában találtuk. A fékhez való, és ha jól tudom, a fék mondta fel a szolgálatot, nem igaz?

Devenport a fogai közt sziszegte:

– Gondolod, hogy...

– Pontosan azt gondolom. Lefogadom, hogy a motorházon, vagy ami maradt belőle, megtaláljuk az ujjlenyomatait...

Akkor meg nyomás utánuk. Szeretnék neki feltenni néhány kérdést, ha magához tér.

(Sz. B. fordítása)