Kapocs a kereszténység és az esszénusok között

A kumráni közösség életében fordulópolt volt a 68-as esztendő, ekkor ugyanis a megszálló rómaiak lerombolták a település nagy részét, és aztán már csak katonai helyőrségnek használták. Két évvel korábban ugyanis felkelés tört ki a rómaiak ellen – amelyet zelótafelkelésnek neveznek. Valójában az egésznek semmi értelme nem volt, hiszen a zelótáknak még esélyük sem volt a rómaiakkal szemben, ennek ellenére a végsőkig kitartottak. Kumrán lerombolása után két évvel, tehát időszámításunk szerint 70-ben végül a zelótákat a Holt-tenger közelében levő Maszadában körülzárták. Ezt az erődöt a Bibliából ismert Heródes építette, és éppen a holt-tengeri tekercsek körüli kutatás vezető személyisége, Jigaél Jadin tárta fel maradványait 1960-ban. A kutatás megdöbbentő eredményt hozott: a körülzárt zsidók, a rómaiak végső támadásra való készülődését látva, tömeges öngyilkosságot követtek el.

A feltárás során előkerült egy kis bőrdarabka, amelyre az esszénus szekta belső szabályzatát írták, és amely egyértelműen a holt-tengeri tekercsek közé tartozik. A következtetés tehát az, hogy amikor a rómaiak körbezárták a kumráni telepet, a szekta tagjai elrejtették könyveiket a közeli barlangokba, majd Maszada felé menekültek, de néhány tekercset magukkal vihettek – ezeket találták meg később Maszadában. Jadin összekapcsolja a zelótákat az esszénusokkal, és mivel tanaik nagyon hasonlítanak Jézus tanaihoz, zelótafelkelések pedig már sokkal korábban is voltak, végső következtetésként Jézus maga is kapcsolatban állhatott az esszénusokkal. Feltételezések szerint Jézus közöttük élt egy ideig – erről azonban nem szól a Biblia.

Ezt az álláspontot pedig máig vitatják. Ugyanígy heves nézetháborúk tárgya a holt-tengeri közösség és a korai kereszténység kapcsolata. Jadin szerint a korai kereszténység sokkal inkább zsidó töltésű volt, mint azt eddig gondolni lehetett, tehát a keresztények ugyanolyan jó zsidók voltak, mint a többiek, szorgalmasan látogatták a zsinagógákat, beilleszkedtek a közösség életébe. Saját külön összejöveteleiket magánházaknál tartották meg, nem emeltek szakrális épületeket, nem készítettek a hitükről árulkodó műalkotásokat. Ezek Jézus halála után kétszáz évvel később jelennek meg: ebből a korból maradtak fenn olyan zsinagógák, amelyek freskói és berendezései azt bizonyítják, hogy a keresztény vallásgyakorlás helyei lehettek. Keresztény templomoknak nevezhető építményeket csak száz évvel később emeltek. A közösség szokásai azonban meglepő módon hasonlítottak a már letűnt esszénus szektáéra. Hogy valóban volt-e valami közük egymáshoz, még mindig nem tisztázott. Három irányzat alakult ki a kérdésben: a legismertebbnek John Allegro a képviselője, aki szerint „Kumrán az az esszénus kolónia, ahol Keresztelő János tevékenykedett, és ahol kialakult a kereszténység”. Indokuk egyszerű: a kumráni anyagban és az újszövetségi szövegekben talált megegyezések. Akadnak azonban olyan kutatók, akik ugyan az utóbbival egyetértenek, ám azt tagadják, hogy a két közösség valamilyen kapcsolatban állt volna egymással. Szerintük az ugyanolyan földrajzi, kulturális, stb. helyzet mindkét közösség életét hasonlóképpen alakította.

A szakemberek többsége azonban úgy véli, hogy a kereszténység előzmények nélkül nem alakulhatott volna ki, a rá jellemző felfogásnak már benne kellett lennie a levegőben, az akkori zsidó társadalom valamelyik részében, és ez mindenképpen hatott az ókeresztény egyház vezetőire. A kutatók abban is egyetértenek, hogy a hasonlóság nem lehet a véletlen műve, ám döntő bizonyíték, amely a kettőt összekapcsolná, továbbra sincs.

A kutatók szerint Keresztelő Szent János az egyik kapocs; területileg nagyjából ugyanott tevékenykedett („prédikál vala Júdea pusztájában”). A megkeresztelkedés rítusa (a test vízbe merítése) szintén nagyon hasonlít a holt-tengeri közösség rituális fürdéséhez (bár ezt a keresztények általában csak egyszer, míg az esszénusok folyamatosan, naponta többször is megismételték). Keresztelő János életvitele is hasonlított az esszénus közösség szabályzatában előírtra, így elképzelhető, hogy a kumrániak befolyása alatt állt. Aki belépett az esszénusok közé, annak minden vagyonát fel kellett ajánlania a közösségnek – ugyanígy történt ez az őskeresztényeknél.

János evangéliumának úgynevezett fénymisztikája is hasonlít a kumráni iratok egyes tanításaihoz, ezen kívül azonban számos egyezést találtak a kumráni tekercsek és az újszövetségi szövegek között. Maga az Újszövetség szó is előfordul a damaszkuszinak nevezett tekercsben, amely egyebek között leírja, hogyan vonult száműzetésbe az „új szövetség” közössége. (é-t, i-t)