Kancsendzönga - Szóvivő: sok múlik a serpák kipihentségétől

Kancsendzönga |

<p>Nincs bevett módszer az eltűntek mentésére a Himalájában, a bajba került magyar expedíció szóvivője szerint most nagyon sok múlik azon, elég kipihent lesz-e valamelyik serpa, hogy újabb mentőakció indulhasson a két hegymászó felkutatására, hiszen ők is az életüket kockáztatják.</p>

A bajba jutottak mentése mindig az adott helyzettől függően történik - mondta Vincze Szabolcs szerdán kora este az MTI-nek.
A magyar expedíció két hegymászója, Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnését szerda délelőtt jelentették be, miután a mentésükre küldött serpák sem a 7600 méteren lévő alaptáborban, sem annak környékén nem találták meg őket. A két hegymászó előzőleg sikeresen megmászta a világ harmadik legmagasabb hegyét, a 8586 méteres Kancsendzöngát. Kedd délután óta minden rádiókapcsolat megszakadt a mászókkal.
A szóvivő kiemelte: az adott helyzettől függ, indítanak-e bármilyen mentő vagy felderítő akciót az eltűntek felkutatására. A Himalájában nincsen szervezett mentés, mint például az Alpokban, ahol a Vöröskereszttől bárhol lehet segítséget kérni. "A Himalájában vagy összejön egy mentési akció vagy nem" - fogalmazott Vincze Szabolcs.
A magyar hegymászók felkutatására indított mentőakciót Kollár Lajos, az expedíció vezetője szervezte. Az alaptáborban ő dönti el, indítanak-e újabb akciót a hegymászók felkutatására. "Ez attól is függ, melyik serpa eléggé kipihent ahhoz, hogy elvállalja a mentést, hiszen az életüket kockáztatják" - hangsúlyozta a szóvivő.
    A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ mind a 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?