Június, a sóhajok hava

Júniust nyugodtan lehetne a sóhajok havának nevezni, hiszen sokan épp ilyenkor lélegeznek fel az egész évi munka után. Mert amiként december a naptári év vége, június az iskolaévé. Megkönnyebbülnek a tanítók és a tanulók, főként a kilencedikes és az érettségiző diákok. Talán a katekéták is, amikor hosszú és nyilván felelősségteljes felkészítés után az oltárhoz vezetik a gyermekeket az első szentáldozáshoz. S ugyanúgy a bérmálkozók is megkönnyebbülnek, amikor püspökük felnőtt kereszténynyé avatja őket. Egyszóval: mintha júniusban minden véget érne, és szabadon belefolyna a nyári uborkaszezon zsibbadtságába.

Ha a szünidő szavunk a szűnik igéből eredeztethető, akkor jó lesz résen lennünk. Míg ugyanis a fárasztó iskolaévet követő megkönnyebbült felsóhajtás indokolt, a pihenés pedig megérdemelt, az elsőáldozók és a bérmálkozók esetében, de tulajdonképpen minden hívővel más a helyzet. Számukra a június kockázatos, mert megeshet, hogy az általános évzáró légkörében véget ér és megszűnik a lelki életük is, az első szentáldozásból hosszú időre utolsó lesz, a bérmálkozás szent fogadalmaiból pedig csak a keresztszülőktől kapott arany nyaklánc vagy óra marad. Sajnálatos, ha az áldozás vagy a bérmálkozás nem egyéb, mint a júniusi finálé tortáján a semmire sem kötelező hab.

Ezért jelképes, hogy épp e hónap első napjaiban suhintott meg bennünket a Szentlélek lehelete, arra szólítva fel a híveket, hogy ne csak sóhajtozzanak, hanem szívják őt magukba, fogadják be, hogy pezsdítse fel szellemi vérkeringésünket. A pünkösd ugyanis nem a kétezer évvel ezelőttiek iránti nosztalgia, hanem a ki-ki tulajdon pünkösdjének megélésére vonatkozó újbóli és állandó felhívás. A Lélek befogadása az apostolok által nemcsak, hogy nem jelentette Jézus iskolájának kellemes befejeződését, hanem új kezdet volt, új ösztönzés, hajtóerő, felszólítás a még nagyobb eltökéltséggel való folytatásra, az evangélium hirdetésére. A Lélek befogadása olyan, akár az e vasárnapi evangéliumban szereplő elvetett mag: rajtunk múlik, hogy kicsírázik és terem-e, hogy elterebélyesedik-e, mint az a látszatra jelentéktelen mustármag.

Sosem felejtem el egy fiatalkori kirándulásunkat, amikor a tisztáson leültünk enni, s előtte imádkoztunk. Távolabb egy idős férfi nem akart hinni a szemének és a fülének: talán úgy gondolta, az ima csak az idősekhez való, s azokhoz is csak a templom falai közt. A kint imádkozó fiatalok csoportja megdöbbentő látványt nyújtott számára. Persze, hasonló reakciók megtapasztalása végett nem szükséges a természetet járni: nemrég a választásokról szóló püspöki körlevél szintén sokakat felingerelt, mondván: mire jó a szentet és szellemit belekeverni a civil élet történéseibe? Az ilyen okoskodás azonban szem elől téveszti, hogy a Lélek azért leng körül bennünket, hogy tudjunk dönteni. Nemcsak június 17-én, hiszen lényegében mindig is választunk – az élet nem más, mint erkölcsi kereszteződések hálózata, s mi a Krisztus által előre jelzett utat választjuk vagy nem választjuk. A Lélek szerinti utat vagy a Lélek nélkülit. A természetfölötti elvek útját vagy a pillanatnyi kedvünk és szeszélyünk szerintit.

Végezetül azt kívánhatnánk, hogy az eljövendő nyár csak egy bizonyos értelemben legyen szünidő: szűnjön meg benne a bűn, a gonoszság és a szeretetnélküliség. Ezzel segítse elő a tevékeny szeretetet, melyhez a vakációs nyár is kitűnő alkalmat nyújt. Hogy ez a nyár sikeres személyes választásaink időszaka legyen, a Lélek szerinti döntéseké, az igazság Lelkéé, a vigasztaló Léleké, a Szentléleké.

A szerző római katolikus pap