Jön a pillepalack második élete

Így nálunk is megszűnhet ennek a tömegével előforduló hulladéknak hanyag összevisszasága, egyben kialakulhat a környezetkímélő újrahasznosításának a gyakorlata. Az erre vonatkozó, két hónap múlva érvénybe lépő törvény eredeti változata az SZK Környezetvédelmi Minisztériumában még az előző kormányzati időszakban készült. Azokban az években Sólymos László volt a szaktárca minisztere, e témában tehát őt kerestük.

Sólymos úr, még 2018 őszén találkoztam azzal a sajtóhírrel, hogy az akkor ön által vezetett környezetvédelmi minisztérium felhagy a kisebb-nagyobb műanyag palackokban kapható ásványvizek vásárlásával. Ön eszerint a miniszteri dolgozószobájában is kancsóból, csapvízzel kínálta a hivatalos vendégeit?

Igen. És épületünk tárgyalótermeiben is bevezettük ezt a szokást.

Nem nézték szőrösszívű fösvénynek? Vagy, ahogy mondani szokás, skótnak? Mert az ironikusabb diskurzus azért különbséget tesz a svédasztal és skótasztal között…

Kávé, gyümölcslé, aprósütemény, tea természetesen továbbra is járt a vendégnek. A minisztérium működési rendjébe azonban beiktattuk, hogy a pillepalackok helyett, a földszintről a legfelső emeletig, kancsókban csapvízzel élünk. Sőt, a kormányüléseken is elértem, hogy vezetékes vizet fogyasszunk. Vagy ha ásványvizet kaptunk, azt üvegpalackokban hozták.

Ezt azért volt érdemes feszegetnem, mert azt szintén 2018 őszén közölte a szaktárca, hogy közép-európai viszonylatokban elsőkként a műanyag palackok és az üdítők fémdobozainak betétdíjassá tételén finiselnek. Voltak ennek az elhatározásnak hátramozdítói, esetleg nyílt ellenzői?

Hogyne. Eleinte sokan akadékoskodtak. Sőt, a kezdeti időkben a minisztériumban sem volt meg a szükséges összhang. Pedig a külföldi tapasztalatok mind azt mutatták, hogy ahol ez már jól működik, ott ennek nemcsak környezetvédelmi, hanem többirányú haszna is van. Arról a magától értetődő dologról nem is szólva, hogy Szlovákiának a műanyagok célirányos gyűjtésének és újrahasznosítási formáinak szerződéses kötelezettségei vannak az Európai Unióval szemben. Nem is láttam hát más megoldást, mint mielőbb nekivágni ennek az egyre szorítóbb feladatnak.

Kik voltak a patópáloskodók?

Ezúttal nem is a politikai körök, hanem a kötözködő forgalmazók, gyártók és szállítmányozók gáncsoskodtak. Kapásból azt igyekezték mindenki előtt bizonyítani, hogy ez fölöslegesen drága mulatság lesz. Viszont a reálisan lebontott adatok nem a kétkedőket igazolták. Ebben a vitában is csak az látszott, hogy nagyon sokan akarnának ugyan egészségesebb és tisztább környezetben élni, de az ehhez szükséges tennivalók elől húzódozva ez ne kerüljön se fillérjükbe, se fáradozásukba! Meglepett viszont, hogy az országban jelen lévő nemzetközi üzletláncok kifogások keresése nélkül rögtön támogatták az új rendszer bevezetésének szándékát.

Nyilván azért, mert Európa 10- 11 országában ez már így természetes.

Lehetséges. De 2019 őszére a korábban minden kákán csomót keresők is inkább már a széles körű logisztikát igénylő visszaváltási mechanizmus megszervezésének hogyanját keresték.

Azóta sok víz lefolyt a nem éppen ivóvíz minőségű Dunán, és a két-három évvel ezelőtti nekigyürkőzés csak 2022 januárjában válik valósággá. Csalódott emiatt?

Nem vagyok csalódott, pusztán realista. Amikor ugyanis 2020 márciusában az új miniszter belépett a hivatalába, a legelső döntése az volt, hogy elhalasztotta az úgynevezett pillepalacktörvény hatályba lépését. Őszintén szólva, nemigen értettem ezt az elhatározását. Viszont annál inkább meglepett, hogy később visszakozott, és több hónapos késedelemmel újraindult az eredeti tervezet megvalósítása. Sőt, a betétdíjas visszaváltási rendszert majd szolgáltatóként üzemeltető egyesületek és szövetségek konzorciuma is ugyanaz maradt, amely már az első alkalommal kiírt versenypályázat részrehajlatlan nyertese lett. Legföljebb az bánt, hogy ha nincs ez az akarnokságból adódó fölösleges késedelem, nálunk is jóval előbb beindulhatott volna az egész visszaváltási rendszer.

De hát még az ön által megszabott dátum is 2022 januárja volt!

Ez igaz. De azt a határidőt még az ilyenkor íratlan szabályként kötelező időtartalékkal gondoltuk. Mára azonban félreérthetetlenül kiderült: ha nem „jegelik” hónapokon át a tervezetet, akkor a jó tempóban zajló előkészületekkel legalább fél esztendővel lerövidülhetett volna az eredetileg 2022-re kitűzött terminus.

Hihető adat, hogy Szlovákiában évente minimum egymilliárd pillepalack, műanyag flakon és fémdobozos üdítőital kerül forgalomba?

Valóban óriási az a mennyiség, ami nálunk piacra kerül. A háztartási, tehát az otthoni szelektálással Szlovákia jó esetben a műanyaghulladék hatvan százalékát tudja/tudta begyűjteni. Viszont ahol már bevált és teljességgel működik a visszaváltás betétdíjas rendje, ott a pillepalackok több mint kilencven százaléka az újrahasznosítás körforgásába jut. Kényelemből vagy laza hanyagságból ignorálni ezt a különbséget egyszerűen bűn.

Nálunk mi lehet a betétdíjas rendszer olajozott felfutásának feltétele?

Egyrészt nagyon sok minden múlik majd azon, hogy a két-két szakmai egyesületből és kereskedelmi szövetségből álló konzorcium a rajt első napjától bosszantó fennakadások nélkül tudja-e szolgáltatóként biztosítani a hibátlan üzemeltetést. És az szintén meghatározóan fontos, hogy a „bejáratás” átmeneti időszakában eléggé spontán módon lesznek-e képesek elfogadtatni, közel vinni az emberekhez ennek az össznépi újdonságnak a célját és a szerepét.

Nehogy ebből is akkora kavarodás kerekedjen, mint például a vírusjárvánnyal összefüggő elégtelen lakossági beoltottság slamasztikája?

Mondjuk. A konzorciumnak ugyanis feltételeket kell teljesítenie: 2025-ig az országban piacra kerülő pillepalackok és az üdítőitalok fémdobozainak hetven százalékát, nem sokkal később már annak kilencven százalékát kell begyűjtenie, illetve az újrahasznosításra értékesítenie. Egyelőre úgy gondolom, igazi buktatók talán két okból léphetnének föl: ha a kezdeti zökkenők rugalmas elhárítása helyett a felfutás időszaka végig döcögő lesz, vagy ha elegendő felvevőpont hiányában a visszaváltás formája nem lesz a polgár részére megfelelően egyszerű és kényelmes. Épp most, a visszaváltás bevezetésével egy időben kell arra figyelmeztetni, hogy egy nemtörődöm pillanatban félrehajított pillepalack több száz évig bomlik le a természetben, és közben hihetetlen mértékben szennyez, ami megoldhatatlan gond a természetnek. Hogy tisztább és egészségesebb környezetben élhessünk, annak ára nemcsak pénzben mérhető, hanem főként emberi fegyelem és odafigyelés dolga.

Tudván tudva, hogy a természet és a környezet iránti lelkiismeretlen könnyelműségünk szinte szociális kód, ön feltételezi, hogy az ország lakossága zokszó meg dödögés nélkül rááll a betétdíjas rendszerre?

Eleinte bizonyosan akadnak nem is kevesen majd az olyanok, akik bosszantó zaklatásnak, fölösleges időpazarlásnak fogják tartani ezt a „macerát”, ahelyett, hogy a világ legtermészetesebb dolgaként elfogadnák. Mert manapság túl komótosak, sőt hányavetik és felelőtlenek vagyunk. De ha Európa tőlünk nyugatabbra és északabbra fekvő országaiban működik ez a szisztéma, miért ne szokhatná meg Szlovákia lakossága is?! Persze, a jövőt nézve, ahhoz, hogy a társadalom környezetkímélőbbé, tudatosabbá váljon, annak alapjait már az iskolák elemi osztályaiban, sőt, az óvodákban kell megvetni. Sajnos, az én nemzedékem, tehát a mai középgeneráció is még úgy nőtt föl, hogy az oktatásban kevés vagy annyi komoly szó sem esett a természetóvásról, az életkörnyezet védelméről.

Az aktuális törvény lényegében egyezik annak az ön hivatali idejében írt eredetijével. Így szakirányú a kérdés: vajon a 15 cent eléggé motiváló „pénz”-e a visszaváltási kedvhez? Mert napjainkban szinte egy sima vajaskifli is többe kerül…

Annak idején ezt az összeget gazdasági elemzők számításai alapján állapítottuk meg. A szlovákiai megélhetési viszonyokat, az átlagbéreket, az élet egyéb költségeit nézve ez a 15 cent korrektnek tűnt. Például Horvátországban kevesebb, Németországban több ez a „zálogdíj”. Bár biztos vagyok abban, hogy ezért a 15 centért is sokan lesznek, akik az utcákon, a szabad természetben összeszedik az elhajigált pillepalackokat vagy fémdobozokat, és a kóddal jelölteket elviszik a legközelebbi visszaváltó helyre.

Ez az új helyzet nem fogja az ásványvizek és üdítőitalok üveges kiszerelésének reneszánszát hozni?

Kisebb mértékben előfordulhat, de nagyobb volumenekben aligha. Hiszen az üvegpalack is betétdíjas, viszont nagyobb a súlya, jóval nehezebb visszacipelni.

Az úgynevezett sárga gyűjtőtartályok hamarosan fölöslegessé válnak?

Egyáltalán nem. Elvégre rengeteg egyéb műanyagot használunk, amit szintén szelektíven kell gyűjteni.

Szlovákiában minden rendszerszintű újítás új hivatalok felállításával jár. Ez a számottevő változás is ezt fogja generálni?

Ehhez most nem hivatal, hanem akarat és szervezőképesség kell! A siker alapvető feltétele, hogy a visszaváltási rendszer és majd az újrahasznosítás láncolata a lehető legoptimálisabb és legprecízebb legyen. Én először Norvégiában láttam, hogy ez mennyire olajozottan és gazdaságosan működhet. Ellenkező esetben a nyílt utcán, a szabad természetben szanaszét dobált pillepalackok a jövőben is csúfot űzhetnek a környezetvédelemből.

Természetkímélés és ez irányú felelősségérzet tekintetében ma jobban áll az ország, mint 20-25 évvel ezelőtt?

Történt előrelépés, de messze vagyunk azoktól az országoktól, ahol ez számunkra példaértékű szinten működik. Mi itt egyelőre még a nemzeti parkjainkat sem vagyunk képesek azok fontosságán védeni. Nálunk a parlament például azon vitázik, hogy a nemzeti parkok erdőségeit azok felügyelőségei kezeljék-e, meg hogy azok fennhatósága alá tartozzanak-e...