Jeltelenül

Csöndes a temető, csak a szomorúfűz színesedő levelei rezdülnek. A szél is fuvalattá szelídül, mire ideér. Csak az én lelkem nem csöndesedik. Vádol. Vádol azért, akinek még ez sem adatott meg. Egy jellel ellátott nyughely, amely alatt Ő pihen, a szerettünk. Valahol, egy poros aktában megtaláljuk a nevét s mellette a bejegyzést: eltűnt. Ennyi volna csakugyan az élet, rezdül meg szívemben a kérdés. Még el sem köszöntünk tőle. Mi az-az ördögi játék, amely Embert így megcsúfolhat? Csak állok, állok némán, könnybe lábadt szemmel. Nem lelhetek megnyugvást, mert a neki szánt virággal nem tudom, merre is induljak.