Az agrártermelést 2013-ra 20 százalékkal kell növelni – jelentette ki nemrégiben Gráf József magyar agrárminiszter. A tárcavezető úgy véli, tíz éven belül 30 százalékkal lehet nagyobb a termelés, mint most, bár ez a folyamat ellentétes a régi uniós tagállamokban történtekkel, mert ott visszafogják a termelést.
Jelentős termelésfelfuttatással
A 2007 és 2013 közötti időszak az utolsó olyan támogatási ciklus a magyar agrárium és vidék számára, amikor még megoldhatja az ágazat fontos dolgait – mondta Gráf József –, mert a 2013 utáni mezőgazdasági támogatásokról szóló hírek nem sok jóval kecsegtetnek. A lehetőségek kihasználásával számunkra a következő években jelentős termelésfelfuttatást kell végrehajtanunk. Ezen a téren hét év alatt 20 százalékban gondolkodunk, de a tízéves ciklusban, hiszen utána egy nagyobb ütemben emelhető, megcélozzuk a 30 százalékos termelésnövekedést. Ennek persze a piaci feltételeit is meg kell teremteni, tehát az áruelhelyezésen is gondolkodunk – állította a tárcavezető. (agro-info)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.