Játékok nagyanyáink idejében

A nagymamák, amíg a szülők a földeken dolgoztak, az apró-cseprő házimunkát végezték: főztek, vigyáztak a csecsemőre, vagy éppen a hagymát fonták hosszú fonatokba. A nagyapák segítettek a jószág ellátásában, a szerszámok rendben tartásában, sok mindenre megtanították a fiúunokát. Tapasztalataikkal is segítették a családot.

A kisiskolások számára természetes volt, hogy ők is bekapcsolódjanak a ház és a jószág körüli teendőkbe. Ha valamit elrontottak, nem kaptak szidalmat, újra meg újra megpróbálhatták a munkát, míg végül a türelem és a gyakori dicséret meghozta a maga eredményét. A gyerekek fontos láncszemnek érezhették magukat a család életében.

A hat-hét éves nebulók egy része már kora tavasszal kimaradt az iskolából, hogy részt vegyenek a tavaszi munkákban. A libák és egyéb jószág (juhok, tehén) kihajtása a legelőre többnyire a lányok dolga volt. A fiúk az apjuk mellett maradtak: megtanultak barkácsolni, a lovakkal bánni, együtt jártak a szántóföldre. Életkorukhoz mérten részt vettek a család férfitagjainak munkájában. A gyermekek persze, mindig találtak módot és alkalmat a játékra. A libalegeltetés tavasszal és nyáron reggeltől késő délutánig tartott.

A baba

A lányok magukkal vitték a gyepre a házilag készített babájukat. Az anya vagy a nagymama segített kiszabni két egyforma babaalakot, egymásra helyezték, öszszevarrták és kitömték kóccal vagy rongydarabokkal, ritkán fűrészporral. Kócból, fonalakból készült a baba haja, gomb volt a szeme. Frankos papírral vagy egyéb színezővel pirosították a száját és az orcáját. (A frank falusi boltokban is kapható kávészínező volt, csomagolópapírja megnedvesítve pirosra festett. A nagylányok előszeretettel pirosították a szájukat ezzel.)

Kedvelt volt a fapálca vagy fakanál baba is. Egy kb. 30 cm-es fapálcára rongyból készített fejecskét kötöttek, a pálcán keresztültettek és odakötöztek egy kisebb és vékonyabb pálcikát, ez volt a baba keze. Helybeli népviseletbe öltöztették. Pl. csipkés ujjú fehér ingecskébe, piros pruszlikba (mellény), halvány színű selyemszoknyába, ami lehetett rózsaszín, halványkék vagy halványzöld színű. A szoknya enyhén húzott volt, kis fehér köténnyel díszítették.

A 6-7 éves lányok varrni, hímezni is próbáltak. Fölöslegessé vált vászondarabokat, gombot, szalagot, tűt, fonalat vittek magukkal a rétre, és ruhát varrtak a babáiknak. Kinek miből volt több, adták, cserélték egymás közt a kellékeket.

Az ugrókötél

A lányok körében elterjedt volt az ugrókötelezés. Az istrángot (lószerszám tartozéka) használták erre a célra, de bármilyen kötél megfelelt. Vastagabb és hosszabb kötelet használtak a ma kapható ugróköteleknél. Ketten fogták a két végén, egymástól két-három méternyi távolságra álltak, ez a kettő hajtotta, egy pedig középen ugrálta át. Számolták az ugrásokat, versengtek, ki bírja tovább, ki tud hátrafelé ugrálni, vagy forogni közben tévesztés és botlás nélkül. Ha csak ketten voltak, a kötél egyik végét egy fához kötötték kb. egy méternyi magasságban, az egyik hajtotta, a másik pedig ugrált.

A csutkababa

Kukoricatörés idején nagyszerű időtöltés volt a sústyababa (csutka- vagy trusnyogbaba) készítése. A kukoricacsövet a héjával együtt letörték. Egyesek lemorzsolták, mások rajtahagyták a szemeket. A sústyát vékony szálakra hasogatták, ez volt a baba haja. Befonták és színes szalaggal díszítették. A rajtahagyott kukoricaszemekből kettőt kivettek a baba szemének, néhányat pedig a szája helyén. A lányok ilyenkor több babát is készítettek maguknak.

A labda

Labdázni már abban az időben is szerettek a gyerekek. Ha másképpen nem jutottak hozzá, a szülők segítségével házilag készítettek labdát: rongylabdát vagy szőrlabdát. A rongylabda vászonból készült. Szabtak két kör alakot, egymásra helyezték, a szélükön egymáshoz varrták, egy kis lyukat hagyva. A lyukon át jól megtömték vászondarabokkal, és a lyukat bevarrták. A rongylabda alkalmas volt a különféle labdajátékokra, de nem pattant vissza a földről.

A szőrlabda készítéséhez a lovak kefélése során a kefében maradó lószőrt használták fel. Összegyűjtötték, jól összegyúrták, néhány másodpercre forró vízbe mártották, és az előbbihez hasonlóan megvarrott, gyolcsból készült labdaalakba tömködték, és jó erősen összevarrták a rést. Mikor ez megszikkadt, öklömnyi labdácska lett belőle, ami már visszapattant a földről vagy a falról. Ezt jobban szerették a gyerekek, mint a rongylabdát.

A kerékhajtás

Ez a fiúk játéka, ügyességi próbája volt. Erre a célra legjobb volt egy kimustrált hordóabrincs (abroncs). Függőleges helyzetbe állítva letették a földre, kis botocskával hajtották, gurították végig az utcán, egyedül, vagy egymással versengve, kinek sikerül tovább hajtani a kereket anélkül, hogy eldőlne.