Itit felismerték Donovalyban

Budapest. Senkit sem lepett meg a szombati kiszavazóshow végeredménye, mely szerint Angélának kellett elhagynia a Big Brother házat. Judit, Tara és Iti után ő volt a negyedik lakó, aki számára véget ért a 15 millió forintért folytatott küzdelem.
A héten a két korábbi kieső is Angélát jósolta kiesőnek.

Iti egy csapásra ismert lettInteraktívBudapest. Senkit sem lepett meg a szombati kiszavazóshow végeredménye, mely szerint Angélának kellett elhagynia a Big Brother házat. Judit, Tara és Iti után ő volt a negyedik lakó, aki számára véget ért a 15 millió forintért folytatott küzdelem.

A héten a két korábbi kieső is Angélát jósolta kiesőnek. Itinek még a házban szoros viszonya volt Angélával, azonban ezt a kapcsolatot nem szeretné tovább folytatni – mondta az Új Szónak Iti. „Azért nem, mert van feleségem. Leginkább azt sajnálom, hogy Bálinttal nem találkozhatok mindaddig, amíg ki nem jön, hiszen nagyon megkedveltem a srácot, és szerintem a barátságunk a show után is megmarad” – mondta, s hozzátette, a többi lakóval is felveszi a kapcsolatot.

Iti szerint vagy Szabi, vagy Popey lesz az, aki a fődíjjal távozik a Nagy Testvér házából. „Azért ők, mert ők semleges szereplők. Szerintem ugyanis most nem egy pozitív vagy negatív szereplő fog győzni. Bálint éppen ezért nem győzhet. Túl jó ahhoz” – véli Iti.

A Big Brother ház egykori lakóját meglepte, hogy ennyire ismert lett, hiszen amióta kijött, lépten-nyomon felismerik őt, és autogramot kérnek tőle. Eddig nem érte őt semmilyen kellemetlen élmény. „Tudtam, hogy sokan felismernek majd, ám azt még álmomban sem gondoltam volna, hogy Donovalyban is találkozok egy rajongó-csoporttal. Történt ugyanis, hogy a napokban Szlovákiában jártam, lefoglalni a szilveszteri szállást” – meséli Iti. Egy 40 tagú iskoláscsoport felismerte őt, és hangosan kiabálni kezdték, hogy Iti, Iti... „Nem lehet elmondani, mennyire jólesett, nagyon elérzékenyültem a sok gyermek láttán. Az összes autogram-lapomat kiosztottam nekik” – árulta el Iti az Új Szónak.

A Big Brother házban közben tovább folytatódik a show. Már csak 8 lakó van, a helyzet egyre fokozódik. Szombaton pedig kiderül, kit jelölnek a lakók a kiesésre. (szl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?