<p>Akinek magasabb az intelligenciahányadosa, jó eséllyel lesz az ital rabja - derült ki egy brit felmérésből.</p>
Iszákossághoz vezet a nagyobb IQ?
A glasgow-i egyetem kutatócsoportja mélyrehatóan foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy milyen összefüggés van a magas intelligenciahányadossal (IQ) rendelkező gyermek és annak felnőtt korában tapasztalt magas alkoholfogyasztása között. Az American Journal of Public Health című orvosi szaklapban megjelent tanulmányból megtudható, hogy a kutatók nyolcezer, 1970-ben született kis zseni sorának alakulását vizsgálták. Kiderült, hogy az átlag IQ feletti minden 15 pont 1,27-szeresével emeli a felnőtt kori alkoholfogyasztást. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy az átlagon felüli értelmi képességű gyerekek felnőttként általában nagy felelősséggel járó munkát kapnak és a stresszt „szeszes úton” is próbálják levezetni.
A nőknél a magasabb alkoholfogyasztás oka, hogy nehezen fogadják be őket a többnyire férfiaknak fenntartott munkahelyeken, ők pedig az alkohol révén akarják magabiztosságukat erősíteni, vagy frusztrációjukat levezetni. Míg egy hímnemű gyerekzseninek kitűnő esélye van arra, hogy sikeremberré váljon, a nőknél többnyire nem ez történik, és sokszor az üveg válik az egyetlen „kapaszkodóvá” - olvasható a tanulmányban. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.