Isteni jelenést sejtenek a kárpátaljai faluban

Ungvár. Amióta egy hónappal ezelőtt megjelent egy Szűzanyának vélt alak a kárpátaljai Cservone falu pravoszláv templomának külső falán, hívek ezrei zarándokolnak a községbe.

Az ukrajnai médiában csak „kárpátaljai csodaként” emlegetett jelenségre február közepén figyeltek fel a Záhony-Csap határátkelőhely közelében fekvő háromszázlelkes faluban. A templom előtt esti misére gyülekező hívek nagy ijedelmére leesett a bejáratnál kifüggesztett ikon, amely a Szűzanyát ábrázolta a kisdeddel a karjában.

A szentképet Pocsajevben, a leghíresebb ukrajnai pravoszláv zarándokhelyen vásárolták még a múlt év szeptemberében – írta a kijevi Fakti napilap. A földre zuhant ikon üvegborítása darabokra tört, de a vászon sértetlen maradt. Az üvegcserepeket szedegető hívek egyike vette észre, hogy a falon, a leesett kép helyén Szűz Mária alakja rajzolódik ki, de a kis Jézus nélkül.

A jelenségre eddig nem találtak magyarázatot, hiszen az ikonról nem kerülhetett a sziluett a falra napégetés vagy egyéb fizikai hatás nyomán, mivel a szentkép hátoldala furnérlemezzel volt befedve. A környék pravo?szláv hívei isteni jelenésről beszélnek. A hír elterjedése után megindult a faluba a zarándokok áradata, és az újságírók is egymásnak adják a kilincset. Sajtójelentések szerint volt olyan nap, hogy ezren látogattak el a templomhoz, hogy saját szemükkel lássák – amint arrafelé emlegetik – az isteni csodát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?