Ismét pusztít az ebola

Brazzaville. Kongó északi részén egy hónap alatt legalább 16 áldozatot szedett a vírus. A hatóságok szerint újabb ebolakitörés vette kezdetét. A kongói egészségügyi minisztérium szerint az első eseteket 2003. január 4-én jelentették az ország északi részén fekvő kis falvakból.

Brazzaville. Kongó északi részén egy hónap alatt legalább 16 áldozatot szedett a vírus. A hatóságok szerint újabb ebolakitörés vette kezdetét. A kongói egészségügyi minisztérium szerint az első eseteket 2003. január 4-én jelentették az ország északi részén fekvő kis falvakból. Jelenleg 16 biztos halálesetről van tudomásuk, ám ez a szám ennél jóval nagyobb is lehet – a fővárostól 800 kilométerre fekvő Kele és Mbou falvakkal ugyanis „körülményes a kommunikáció”. Dr. Joseph Mboussa egészségügyi miniszter a BBC-nek elmondta: január 4-e óta naponta meghal egy ember.

Az első riasztó, újabb lehetséges ebolakitörésre utaló jelek a területen élő egyik gorillaklánnal kapcsolatban érkeztek. A sorozatban elhulló állatok vizsgálata igazolta az ebolavírus jelenlétét. Jelenleg már az állatok 80 százaléka fertőzött. A hatóságok véleménye szerint a jelenlegi megbetegedések annak tudhatók be, hogy a falvak lakói vírussal fertőzött állatokat vadásztak le és fogyasztottak el. A minisztérium által felállított mentőcsapat és az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) Közép-Afrikában tartózkodó képviselői minél gyorsabban szeretnék felmérni a pontos helyzetet, s még időben megakadályozni a vírus terjedését.

Néhány évvel ezelőtt a szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaságban drákói szigorral és kegyetlenül léptek fel a vírus terjedése ellen: egy fertőzött falut egyszerűen elszigeteltek a külvilágtól. Bár a vírus nem terjedt tovább, a településen mindenki meghalt. A kongói kormány egyelőre „felkérte a falvak lakóit, hogy ne hagyják el otthonaikat”. Ugyanakkor a helyszínre érkezett szakemberek felhívják a lakosság a figyelmét a főemlőshús fogyasztásának fokozott kockázatára. Ám ez minden bizonnyal süket fülekre talál: a bozóthús az itteni lakosság egyik fő táplálékának számít.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?