Intézményes hazugság

A – na jó, dévaj – kacsintáshoz ugyanis tágra – egészen tágra – nyitott, vörösen csillogó ajkak szolgáltatnak enyhén pornografikus hátteret. Aminek kétértelműségét – illetve hát, nagyon is egyértelműségét – csak fokozza a szöveg, mely csodálatos újdonságot, egy valóságos mélyfilozófiai eszmepárlatot önt írott formába imigyen: „Minél nagyobb – annál jobb.” Nagyszerű dolog, hogy ezt a provokatív, hát, mondjuk, hirdetést – mert azért erre is lenne egy igen alkalmas parlagi szó – láthatja minden, az utcán végigtipegő óvodás és minden olvasni éppen megtanult kisiskolás, meglepő kérdéseivel esélyt adva a szerencsétlen szülőnek túlesni egy gyors szexuális felvilágosításon. (Ezek a gyerekek olyanokat tudnak kérdezni, hogy csak no.) Meg persze az összes többi gyerek is, alapiskolástól érettségizőig, bár ők a „gyerek” kategóriába sorolást valószínűleg egy ingerült horkantással utasítanák vissza. Éppenséggel igazuk is van. Elég bajos gyereknek nevezni egy olyan lényt, amelynek hullafeketére lakkozott körmei igencsak jól illenek delíriumszürkére kihúzott szemárkaihoz és platinaszőke csíkkal felturbózott lila hajához. Arról már nem szólva, hogy ezek a vad tekintetű süvölvények egy dévaj kacsintásnál már sokkal, de sokkal tovább merészkednek akár egy hétvégi diszkó keretein belül is.

Kérem, vöröslámpás házak mindig is voltak. A legősibb mesterség satöbbi. Egyesek szerint az ilyesmi az emberiség szégyene, mások szerint szükséges rossz, a harmadik szerint... szóval, a vélemények enyhén szólva különböznek. Csakhogy ez a több négyzetméteres óriásplakát nem a türelmi zóna határán hirdeti országnak-világnak a tömény életbölcsességet. És – hiszik, nem hiszik – nem is biztos, hogy egyszerű testi örömöket kínál. Hát...

Akkor vajon mit,

kérdezhetnénk a költővel együtt ingerülten, akkor mi a jó büdös fenét? Akkor miről szól vajon a kétértelmű szöveg, avagy az aktusra közvetetten felszólító kacsintás? Meg az érzéki, vörös, nyáltól csillogó száj, mely a szexualitás eleven barlangjaként zárja magába a nyelvet, mely... de ezt most hagyjuk. Ott tartottunk, hogy vajon mit is reklámozhat ez a létező legfinomabban szólva is kihívó óriásplakát?

Nem fogják elhinni. Ez, kérem nyugdíjbiztosítást kínál. Egy bizonyos intézmény – és az most mindegy, hogy állami avagy magánkézben lévő – annyira lenézi leendő ügyfeleit, hogy kizárólagosan csak a nemi ösztönre alapozva fejti ki bizonyára rendkívül hatékony reklámkampányát. Itt, kérem szépen, megint csak arról van szó, hogy egy szexuálisan amúgy is túlfűtött világban valakik ismét két lábon járó spermazsáknak tartják a széles dolgozó néptömegeket. Nem számolva azzal az egyszerű ténnyel, hogy midőn nyugdíjas korba lépünk majd, a lét e mostanság oly fontosnak tartott szelete immár nem igazán fog az újdonság varázsával hatni megfáradt... izé, érzékszerveinkre. S hogy egy ilyen végletesen kihívó, nyáltól csillogó, tátott vörös szájról nem a fajfenntartás kellemesnek nevezhető technikai része jut majdan az eszünkbe, hanem az az egyszerű kérdés, hogy: – Jesszusom, betettem ma reggel a műfogsorom?

Már megint lebecsülnek

„Idegít” a dolog, mert már megint lebecsülnek. És különösen „idegít” az a rendkívül apró betűs felirat – mit felirat, feliratocska! –, amely a plakát legalján tanyázik, még éppen olvashatóan: „A jövőbeni hozamok nagysága nem biztos, hogy megegyezik a jelenleg propagáltakkal.” Pont.

Hát ez remek. Szabad magyar–magyar fordításban ez valami olyasfélét jelent: befizetsz egy rakás pénzt, és abból visszakapsz valamennyit. Ha ugyan! És ez az egész még valami mást is jelent. Azt, hogy e pazar nyomdatechnikával előállított plakátfelület mintegy 99,5 százaléka intézményes hazugság. Vajon bedőlünk-e megint, mint már annyiszor, felebarátaim a nyugdíjbiztosításban? Hát persze, hogy be. A sokszor ismételt hazugság igazsággá válik, s ez a demagóg propagandának egy olyan régi alaptétele, hogy már az ókori rómaiak is... Hát akkor miért „idegít” mégis, azontúl, hogy finom kommunikációs eszközök igénybevételével már megint hülyének óhajtanak tartani?

Itt már csak a pórnép nem hazudik. S ezért csak neki szokatlan.