Insallah! Ha Isten is úgy akarja

Aláírásgyűjtésbe kezdenek az iszlám szlovákiai hívei vallási közösségük hivatalos bejegyzéséért. Ha a moszlimok vallását törvényesen is elismerik, a felekezet a többi bejegyzett egyházhoz hasonlóan rendszeres állami támogatásra lesz jogosult.

Kötelező a napi ötszöri imaReuters-felvételEzenkívül mecseteket építhetnek, moszlim istentiszteleti helyeket alakíthatnak ki, muzulmán egyházi iskolákat hozhatnak létre, és a katolikus mellett akár iszlám hittanórákat is tarthatnának a gyerekeknek, ha igény lenne rá.

A vallás bejegyzése érdekében a kulturális minisztérium egyházügyi osztályához kell fordulniuk. A regisztráció elsődleges feltételeként igazolniuk kell, hogy csoportjuk hivatalos elismertetésével legalább húszezer, állandó szlovákiai lakhellyel rendelkező személy egyetért. A közösség nemrégiben bejelentette, a lehetséges támogatók felkutatása érdekében aláírásgyűjtésbe kezd.

Allah követői

A szlovákiai muzulmánok legtöbbje itt letelepedő egykori egyetemista, kisebb hányaduk politikai menekült vagy megtért, azaz más vallásúnak született, de felvette az iszlám hitet. Legerősebb szervezetük a Moszlim Diákok Szlovákiai Szövetsége, imaházuk Pozsonyban és Turócszentmártonban van. A fővárosban iszlám alapítvány működik.

A mohamedán vallás szlovákiai híveinek száma becslések szerint ötezer. ĺgy ha valamennyien részt vesznek az aláírásgyűjtésben, elegendő volna fejenként még három embert meggyőzniük a mohamedán vallás hivatalos elismerésének fontosságáról, és máris meglenne a regisztrációhoz szükséges húszezer aláírás.

Abdulwahab Al-Sbenaty, az Iszlám Irodalom Barátainak Egyesületének tagja szerint az aláírásgyűjtés során mindenekelőtt saját bázisukra támaszkodnának, de megpróbálnának együttműködni különféle civil szervezetekkel is.

Regisztrálj itt!

Ugyan minden csoport szabadon gyakorolhatja vallását, a hivatalos bejegyzés bizonyos védelmet és kedvezményeket biztosít a közösség számára, és megnyitja az utat az állami támogatásokhoz. A hívők adományain túl az állam közpénzekkel támogatja a bejegyzett vallásokat. További finanszírozásban részesülhet a művészeti közgyűjtemények fenntartása, az egyházi intézmények felújítása, illetve a hitoktatás támogatása. Szlovákiában jelenleg 17 bejegyzett egyház és felekezet van. Ján Juran, a kulturális minisztérium egyházügyi osztályvezetője elmondta, a bejegyzett vallások, egyházak részesednek például a központi költségvetésből, kórházakban, büntetés-végrehajtási intézetekben tevékenykedhetnek. A regisztrált vallási csoportok saját iskolákat alapíthatnak, melyek ugyanolyan állami támogatásra tarthatnak igényt, mint az önkormányzati fenntartásúak. Ha hivatalosan is elismernék a moszlimok hitét, iszlám hittanórákat is tarthatnak a diákoknak. A bejegyzéssel hivatalossá válna az iszlám rítusokon és mohamedán hagyományokon alapuló házasságkötési szertartás is. Szlovákiában jelenleg polgári esküvő nélkül nem ismerik el a muzulmán egyházi esküvőt. (-cz-e, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?