Ingyenes múzeumlátogatás – havonta egyszer

Decembertől az alap- és középiskolák diákjai, valamint tanáraik ingyenesen látogathatják majd a múzeumokat és a galériákat – legalábbis havonta egy alkalommal. Ezentúl minden hónap első péntekjén, legközelebb tehát december 1-jén ingyenes nyílt napot tartanak a tanulók és pedagógusok szervezett csoportjai számára.

Decembertől az alap- és középiskolák diákjai, valamint tanáraik ingyenesen látogathatják majd a múzeumokat és a galériákat – legalábbis havonta egy alkalommal. Ezentúl minden hónap első péntekjén, legközelebb tehát december 1-jén ingyenes nyílt napot tartanak a tanulók és pedagógusok szervezett csoportjai számára. A lehetőség egyelőre csupán a kulturális minisztérium fenntartásába tartozó csaknem harminc múzeum és galéria esetében adott. Marek Maďarič, a szaktárca vezetője ezzel a korábban még ki nem próbált eszközzel próbálja rendszeres múzeumlátogatásra, a művészet, a múlt kulturális hagyományai iránti érdeklődésre bírni a gyerekeket és fiatalokat. A miniszter fontosnak tartja, hogy már gyerekkorban kialakuljon a kultúrával, a művészettel való mindennapos találkozás igénye és ezzel párhuzamosan a jó kritikai érzék is, mert csak így építhető szellemi örökségére büszke, kultúra- és művészetpártoló társadalom.

A múzeumok és galériák a havonta egyszer megtartandó nyílt napjaikon kizárólag szervezett diák- és pedagóguscsoportok számára teszik majd lehetővé az ingyenes belépést. A látogatási szándékról előzetesen értesíteni kell az adott intézményt. Magyarán, egy-egy kósza diák- vagy pedagóguslátogató előtt, ha nem jelentik be előre érkezésüket, nem fog megnyílni ingyen a múzeum kapuja. Az ingyenes látogathatóság csakis az állandó tárlatokra, kiállításokra érvényes, az időszakiakra nem. Ennek az a magyarázata Marek Maďarič szerint, hogy a múzeumok és galériák állandó kiállításai az időszakiakhoz mérten hozzáadott értéket képviselnek. Sokkal egyszerűbb például a tárlatvezetés, a kapcsolódó előadások, a különféle kísérőprogramok, így akár filmvetítések megszervezése. Számos egyéb mellett ezért is szükséges, hogy az iskolák előre bejelentsék érkezésüket.

A miniszter egyébként nem tart attól, hogy az ingyenes nyíltnapsorozat súlyos bevételkiesést okoz majd az intézmények életében. A szaktárca még a projekt első szakaszában, vagyis az év végéig pontos elemzést kíván készíteni a tervezett rendszer anyagi vonzatairól. Maďarič ígéretet tett, a bevételkiesést belekalkulálják a múzeumok költségvetésébe.

Ingyenvonat, ingyenmúzeum

A későbbiekben elképzelhető, hogy további, vagyis más minisztériumok fenntartásába tartozó múzeumok is ingyen fogadják majd a diák- és pedagóguslátogatókat. A tárcavezető ez ügyben már tárgyalásokba kezdett az érintett miniszterkollégákkal, akik – mint közölte – nem zárkóznak el javaslatától. A közlekedési minisztérium például máris azt fontolgatja, hogy különleges vasúti kedvezményt biztosítana azoknak a diákoknak, akik egy-egy ilyen csoportos látogatás alkalmával településükön kívüli múzeumba szeretnének eljutni – tájékoztatott Maďarič. A kedvezmény mértékéről egyelőre nem tudni semmit, a miniszter nem kívánt találgatásokba bocsátkozni; minden a még csak kezdődő tárgyalások kimenetelétől függ. A diákok csupán kedvezményes vagy teljes egészében ingyenes utaztatása egyaránt elképzelhető.

A múzeumok állnak elébe

A múzeumok képviselői pozitív várakozásokkal tekintenek a projekt elébe. Peter Maráky, a Szlovák Nemzeti Múzeum igazgatója szerint a múzeumokban a jól felkészült szakembereknek és a kísérőrendezvényeknek köszönhetően a gyerekek játékos, könnyed szórakoztató formában ismerkedhetnek meg a múlttal, a történelemmel. A gyerekeknek pótolhatatlan élményben lehet részük egy-egy múzeumlátogatás alkalmával. Az igazgató abban bízik, a projekt révén fokozható a fiatal generáció kulturális és művelődési igénye.

Katarína Bajcúrová, a Szlovák Nemzeti Galéria (SNG) igazgatója elmondta, december elsejétől, vagyis éppen a nyíltnapsorozat kezdetével egy időben újítják meg Szlovákia művészete című, számos művészeti korszakot – a gótikától a 19. századig – felölelő állandó tárlatukat. Az SNG egyébként az egész évben nagy számban fogad fiatal látogatókat, köztük sérült, egészségkárosodott gyerekeket is, akik számára foglalkoztató programokat, különféle kézműves-foglalkozásokat szervez – a művészet eszközeivel segítve elő lelki harmóniájukat és társadalmi beilleszkedésüket. (-cz-e)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?