Indulatok a zavarosban

Minap az Árva megyei Podbjelben – s azóta másutt is – oltástagadók rabiátus csoportjai gorombán nekitámadtak és bántalmazták a Covid elleni vakcinát a helyi oltópontokon felvenni akarókat; Vladimír Krčméry professzor, a hazai víruskutatás és infektológia jeles tudora külföldre menekült az őt meg a családját fenyegető durva zaklatások miatt; újabban pedig az ország számos pontján a rendőrség kénytelen garantálni a védőoltást ellátó egészségügyi személyzet biztonságát!
Mindez az ész veresége? Okfejtést Bordás Sándor pszichológustól, tanszékvezető egyetemi docenstől kértünk.

Sokkoló tényként felhozandó az oltástagadók agyonragozott négyparancsolata: a koronavírus puszta kitaláció; ha véletlenül mégsem az, akkor fölösleges a felhajtás körülötte; ha nem fölösleges, az bennünket amúgy sem érint; ha mégis érint, akkor szent szabadságjogunk fennen fumigálni a védőoltást – máskülönben a vakcinával világuralmi diktatúrát teremtő mikrocsipet ültetnek belénk! Tanár úr, gyakorlott pszichológusként ön mihez kezd a badarságok ilyen mérvű diadalával?

A válaszom talán akkor lesz a legőszintébb, ha egyenesen kijelentem: az ostobaságra nincs orvosság. Véleményem szerint ugyanis elegendő csupán józanul végiggondolni a tavaly megjelent világjárvány egymásfél esztendejének nálunk is tapasztalt valóságát, a pandémia napjainkig tartó rengeteg baját és gyászát, hogy azt mondjam: egyszerűen elszomorító az ekkora sületlenségek tömeges akceptálása. Még ha a szóban forgó képtelenségek elfogadása – társadalmi jelenségként – ideigóráig összefüggésbe hozható is az ember vele született pesszimizmusával, szkepticizmusával, saját régiónkban pedig a kommunista érából származó és máig meglévő bizalmatlanságával. Vagy akár annak fonalán, hogy közismert tény, mely szerint az emberiség történelme folyamán mindig is akadtak valóságtagadók. Viszont a jelen időkben sokkal inkább az érvényes, hogy a sokszor aggasztó dezinformációk rohamos elszaporodásának hátterében, sajnos, általában egyfajta műveletlenség áll.

Tehát minél kevésbé iskolázott valaki, annál jobban hisz például a „négyparancsolat” fantazmagóriáinak?

Igen. És ezért duplán megdöbbentő, hogy az oltástagadók között manapság egyetemet végzett embereket, sőt, orvosokat is találni, akik főként a koronavírus létezését cáfolják. Persze, azt hozzátenném, hogy azért azt sem árt észrevenni, hol és ki az oltástagadók zömének bizarr véleményét formáló, nemegyszer utcai tüntetésekre hergelő megmondóembere. Ki az, akire fölnéznek, ki az, akit követnek? Kinek hiszik el a „tutit”, már hogy vane vírus, vagy nincs, van-e a Covid okozta halálveszély, vagy becsapás a Covid okozta halálveszély emlegetése; szükséges-e a védőoltással járó tűszúrás, vagy lemosolyogható bárki, aki „naivan” fölvette/fölveszi a vakcinát.

Gondolom, az oltástagadásnak, a hitetlenkedésnek ez az egyesek ártalmatlan őrületeként indult, ám jelenleg már akolszelleme azért is kockázatos, mert a víruskrízis helyébe szemrebbenés nélkül behelyettesíthető a klímakrízis. És akkor nemcsak az ágálva lesajnált vakcináció dolgában, hanem az egyre égetőbb éghajlatváltozás megfékezésében szintén ott vagyunk, ahol a mádi hitsorsos…

Emlékezhetünk, hogy például Donald Trump és követői pontosan ezt művelték. Ez ellen pedig, véleményem szerint, nagyon határozottan kell fellépni. A minden tudományos kutatásnak, a jól látható mindennapi realitásoknak, de az ép észnek is ellentmondó sötét nehézfejűség ellen. Hiszen látható, hogy mind a klímát, mind a koronavírus-veszélyt tagadó oktalanságokról szóló szamárságok, a hirdetőik hathatós közbenjárásának köszönhetően, maguknál az adott bajoknál is jobban terjednek. Maradva az oltáselleneseknél, az folyamatosan tapasztalható, hogy egyre hangosabban hallatják hangjukat például a közösségi médiában, és ezzel hatékonynak mutatkoznak a bizonytalanok meggyőzésében. Gyakran akár közös érdekeltségű csoportokat is célba vesznek, hogy ijesztő és teljesen alaptalan állításokkal rémítgessék azok tagjait.

Hogyan látja a pszichológus: miért bonyodalmas az oltásellenességgel szembeni küzdelem?

Alapvetően azért, mert a konok oltástagadókkal nehéz értelmes dialógust folytatni. Mert hát önmagukat tartva „a” véleményformálóknak, nem fogadják el, hogy másvalaki nem úgy gondolkodik/gondolkozhat, mint ők; és sok esetben ez az agresszivitásuk forrása is.

De ez még nem jelenti szükségszerűen azt, hogy el is fogadjam a téves gondolatmenetüket, ne barátkozzak meg az oltás fontosságával.

Valóban nem azt jelenti. De a mai világban érdemes tudatosítani, hogy az oltásellenes mozgalom számos szempontból az információs társadalom és a széles körben elterjedt digitalizáció terméke is. Nyilvánvaló, hogy például az oltásellenes tüntetők vagy a tettlegességgel riogatók gruppjai leginkább online szerveződnek. Fokozódó fizikai jelenlétüktől pedig már az egészségügy első vonalában dolgozók, illetve az ágazat szakértői is tartanak. Így az oltásellenes kisebbség bárkit veszélybe sodorhat. Sőt, a koronavírushoz kötődő oltásellenesség a többi súlyosan fertőző betegséggel kapcsolatos vakcinációk jövőbeni sikerét is komolyan kockáztathatja.

Pedig az ember azt gondolná, hogy józan megfontolás alapján mindenki éppen most fogadhatná el az eredményes védőoltási programokat. Ahogyan ma már akárki előtt világos, hogy járművezetői jogosítvány nélkül nem szabad volán mögé ülni, és a biztonsági öv használata is kötelező!

Mi több, nyilvánvaló, hogy a várható élettartamban az hozta a legnagyobb ugrást, hogy világviszonylatban bevezették az életveszélyes gyermekbetegségek ellen védő vakcinákat. Ezeknek a védőoltásoknak köszönhetően sikerült legyőzni az olyan járványszerűen fertőző, komoly szövődményeket okozó és potenciálisan akár halálos végkimenetelű vírusokat, mint a kanyaró vagy a rubeola.

Manapság tényleg „csupán” az a bökkenő, hogy az interneten mindenki azt ír, amit akar?

Tetten érhetően az a legnagyobb gond, hogy a kampányokká szélesedő életveszélyes dezinformációk a szó legeredetibb értelmében is életveszélyesek! Igaz, egyelőre a megrögzött szkeptikusok, a cinikus oltástagadók vannak kisebbségben, viszont nagyon aktívak, ezért jól hallatszik a hangjuk. Sokak tudatában tompítják így annak a meggyőződésnek az erejét, hogy a Covid-vírus okozta betegségnek sokkalta nagyobb a kockázata, mint a vakcina esetleges, jobbára csak futólag fellépő mellékhatásainak. A világhálón terjedő oltásellenesség láttán fennállhat akár annak reális veszélye is, hogy speciális kommunikációjuk révén a digitális térben előbb-utóbb övék lehet a domináns „érvelés” tartalma és formája. Általában az emberek életét állítólagosan megnyomorító „mellékhatások” vagy egyéb rémhírek tucatjait sorakoztatják fel, közben sűrűn használnak személyes üzeneteknek látszó, érzelmekre ható kommunikációt.

Ezzel szemben az oltáspártiak hallgatnak?

Ha nem is hallgatnak, de ők egy általuk természetesnek tűnő kérdésben kevésbé érzik magukat motiváltnak mások győzködéséhez. Nem élnek a nyomásgyakorlás szándékaival, mondhatni, a bejegyzéseiket a jólneveltség hangnemében írják.

Akkor ne is feszegessem, hogy miben és hol a megoldás?

Ellenkezőleg! Ahol ez a téma szóba jön, nem győzöm hangsúlyozni, hogy mint sok más esetben, ebben a kérdéskörben is a szakszerű és objektív edukáció, tehát a témához kötődő tárgyilagos tudás gyarapítása, a bizonyítékokon alapuló egészségnevelés lenne a jó irányban tett határozott előrelépés. Sajnos, ettől azonban még messze vagyunk, hiszen az előző évtizedekben bűnösen elhanyagolt egészségügyre – mind Szlovákiában, mind a közép-keleteurópai régió egészében – már régen sokkal több és átgondolt figyelmet kellett volna fordítani. Így viszont ma világosan látszik, hogy a társadalmi bizalmatlanságból, a félreértelmezett szabadságjogokból táplálkozó mozgalmak még nagy károkat okozhatnak nekünk.

Társadalom-lélektani szempontból mennyire aggasztó, hogy végül is a közegészségügy égető problémájáról beszélünk?

Ha azt felelem, hogy nagyon, legföljebb a gondok alsó határát említettem. Mert azon túl, hogy az oltástagadással történetesen halálos járványbetegségnek tehetjük ki a másik embert, a társadalmat is veszélyeztetjük. Ugyanis lehetni lehet az egyéni önrendelkezés mellett kardoskodni, de a szolidaritás, szerintem, szintén etikai vezérelv. A társadalom védelme pedig olyan közérdek, amely lehetővé teszi – természetesen jogszerű módszerekkel, törvényes keretek között – az állampolgári jogok átmeneti korlátozását is.

Tanár úr, mindezt a pszichológia sem tudja eléggé közérthetően elmagyarázni az oltástagadóknak?

Valóban nem. És valószínűsíthető, hogy nem is fogja tudni mindaddig, amíg ebben nem segíti az érintettek egyéni tapasztalata. Ha például a családban, a szűkebbtágabb rokonságban megbetegszik, tragikus esetben meghal valaki a Covid-fertőzöttségben. Akkor már a tamáskodók is, az indulatoskodó oltástagadók is másként kezdenek gondolkozni. Saját tapasztalat nélkül nehéz leépíteni az előítéleteket, az álhírekre épülő tévhiteket.

Kérdezzem hát önre hivatkozva: a társadalom összhasznát szem előtt tartva, kötelezővé tenné-e a koronavírus-fertőzés elleni védőoltást? Még egyes emberek autonómiájának megsértése árán is?

Kérdezze bátran, mert igen. Főként több létfontosságú tevékenység feltételéül szabnám. Szerintem bizonyos munkakörökhöz kötelező lehetne a védőoltás. Például az egészségügyben, az oktatásban, a tömegközlekedésben vagy a kereskedelemben és a vendéglátóiparban dolgozók körében. Elvégre szóba sem jöhet az állami kontroll kiterjesztésének ellenérve, ha a közjogról van szó. A Covid hozta súlyos járványidőkben egy egészségügyi hátterű szükséghelyzetről beszélünk, amellyel persze egyetlen percre sem szabad visszaélni.

Tanár úr, hová araszol az a társadalom, melynek számottevő fele ezt nem tudja, talán nem is akarja megérteni?

Mondjam, hogy a nihilbe? Inkább azt felelem, hogy az így gondolkodó és cselekvő társadalomnak eléggé kérdőjeles a jövője.