Magyarországon először született indiai páncélos rinocérosz (Rhinoceros unicornis) a Nyíregyházi Állatparkban.
Indiai páncélos orrszarvú született a Nyíregyházi Állatparkban
A bikaborjú természetes fogantatással, tizenhat hónapnyi vemhesség után jött világra szeptember 26-án. A rendkívül veszélyeztetett állatfajnak hetvenhárom egyede él az európai állatkertekben, a nyíregyházi borjú negyedik utód a kontinensen az idén - mondta Gajdos László, az állatpark igazgatója a keddi sajtóbemutatón.
Szavai szerint jelenleg három felnőtt állat él a parkban: a legfiatalabb ivarérett nőstény a hétéves Aruna 2014-ben érkezett Berlinből, a tizennégy éves hím, Hans 2006-ban Nürnbergből, míg a tízéves, Jasmin névre hallgató anyaállat 2010-ben a belgiumi Planckendael-ből került a sóstógyógyfürdői látványosságba.
Gajdos László hangsúlyozta, az indiai orrszarvú születése zoológiai szenzációnak számít, mivel természetes úton, zárt tartási körülmények között rendkívül nehezen szaporodnak. Magyarországon eddig csak a faj afrikai példánya ellett borjút, aki mesterséges megtermékenyítéssel fogant meg.
A park mintegy nyolc éve próbálja szaporítani az indiai rinocéroszait, de eddig nem jártak sikerrel. Ez rendkívül nehéz, mivel a nőstény csak pár napig fogamzóképes és csak ebben az időszakban engedi magához a hímet - tette hozzá az igazgató.
A párzásra legoptimálisabb időpont meghatározásához a gondozók tapasztalatai és megfigyelése mellett szükség volt a park állatorvosi csapatára, akik folyamatosan vizsgálták az állatok hormonszintjét. A vemhesség során kamerarendszert szereltek fel a speciálisan kialakított baba-mama bokszban, melynek segítségével a születés pillanatát is sikerült megörökíteni.
A kis rinocérosz mindennapjait és gyarapodását születése óta figyelemmel kísérik a park szakemberei. A borjú hatvan kilogrammos súllyal született, a naponta elfogyasztott húsz-harminc liter anyatej hatására naponta egy-két kilogrammot gyarapszik. Három-hat hónaposan már elkezd szilárd takarmányt fogyasztani, ám 18-20 hónapos koráig még anyatejjel is fog táplálkozni.
A borjú várhatóan két évig az anyjával marad, ezután az Európai Fajmegmentési Program más állatkertbe helyezi át.
Gajdos László megjegyezte, a Nyíregyházi Állatpark igen komoly szakmai sikerének számít a most született indiai orrszarvú bébi és a három hónapja világra jött afrikai elefántborjú, hiszen a két leginkább veszélyezett vastagbőrű tenyésztése egyébként is nagyon nehéz.
Az indiai orrszarvú a Földön élő öt orrszarvúfaj egyike és a legnagyobb méretű ázsiai orrszarvúfaj. Testtömege 1800-2700 kilogramm közötti, latin neve, a Rhinoceros unicornis elárulja, hogy egyetlen tülke van, melyet a hím és a nőstény egyaránt visel.
A kettő-öt centiméter vastag, barnásszürke bőre gazdagon redőzött, melynek hatására megjelenése a középkori lovagok páncélzatára emlékeztet, ezért nevezik a fajt páncélos orrszarvúnak.
Természetes élőhelyén - Indiában és Nepálban - a fiatal egyedekre a tigrisek jelenthetnek veszélyt, a felnőtt állatok egyetlen ellensége azonban az ember. Az egyik legnagyobb veszélyt mindmáig az orvvadászat jelenti számukra, tülkének a tradicionális keleti orvoslásban gyógyhatást tulajdonítanak, fájdalom- és lázcsillapítóként, valamint nemi vágyfokozóként próbálják használni.
Az emberiség létszámának növekedésével egyre nagyobb területek kerülnek művelésbe, emiatt az indiai orrszarvúak élőhelyei egyre fogyatkoznak. A népességnövekedés másik következménye az élőhelyek szétdarabolódása, melynek hatására a populációk elszigetelődnek egymástól, így az állományok genetikai változatossága erősen leromlik.
A kis indiai orrszarvút szerdától nézhetik meg a látogatók a Nyíregyházi Állatpark Zöld Piramisának nagytermében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.