Rockzene szállt a 22. Gútai Vásár és Búcsú rendezvénysorozaton. Az Alma Art művészeti csoporton belül működő zenekar bemutatta az Utazás a magyar rockzenében című műsorát.
Időtálló utazás a rockzenében
Rajongók hada
Említést érdemel Szutyányi Adrián, aki a kamasz lányok egyik kedvence, s a zenekar Benjáminja. Népszerűségét az is alátámasztja, hogy a koncert után autogramot osztogatott. Előadása is magával ragadó volt. A basszusgitár húrjait szakértelemmel kezelte, és az előző, a John Lennon és a Beatles című emlékműsor után egy újabb szeletet kaptunk személyiségéből. Nyitottabb lett, és jó volt nézni, ahogy élvezte a zenélést. Magyar Lóránt remekül megoldotta Charlie „altatódalát”. Kovács László kiváló formában volt. A fiatalember nemcsak élvezhetően dobol, hanem igazán egyedi énekhanggal rendelkezik. Remélhetően a jövőben nem csak vokálozni hallhatjuk.
Bacsó Mátyás kicsit kakukktojás volt, hiszen a Máté Péter-, vagy a Beatles-emlékesteken megszokott formájával kicsit kilógott a sorból. A hátam mögött helyet foglaló „nőegylet” felettébb dicsérte, amelyből arra engednek következtetni, hogy az elfogultság beszélt belőlük. Csak nehogy a túlzott szeretet és rajongás a visszájára forduljon, és tönkretegyen egy ígéretesnek induló karriert.
Rock a köbön
A rockzenei egyveleget Csente Hilda állította össze. A fiúk mentora remek munkát végzett, a műsor egy dramaturgiai bravúr volt. Érezhető volt az összeállítás mögötti profizmus, hiszen nemcsak nagyszerűen megoldotta a lassú és tempósabb dalok szerkesztését, hanem arra is ügyelt, hogy az ifjú zenészek egyes számok között kellő ideig tudjanak pihenni. Ferenczi Kornél hang- és fénytechnikus munkája is hozzájárult a remek koncert élvezhetőségéhez. Velőtrázó hangzással és káprázatos fényeffektusokkal. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy egy minden tekintetben színvonalas és élményszámba menő produkciót láthatott a szépszámú közönség. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a nézők egy emberként énekelték a dalokat, és egyesek a színpad előtt táncoltak. A zenekar igyekezete, hite, kitartása meghozza gyümölcsét. Valaki egyszer azt mondta, egy énekesnek számos műfajban kell kipróbálnia magát, hiszen az énekhang ettől megerősödik. A név nélküli zenekar az ősszel egy rock and roll partival készül, amellyel a világhírű Elvis Presley emléke előtt tiszteleg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.