Idén is két helyre lehetett jelentkezni

A diákok – csakúgy, mint tavaly – idén is párhuzamosan két középiskolába adhatták be jelentkezésüket. Ennek megfelelően egyszerre két helyen is próbálkozhatnak a bejutással – esélyeiket növelve ezzel.

A diákok – csakúgy, mint tavaly – idén is párhuzamosan két középiskolába adhatták be jelentkezésüket. Ennek megfelelően egyszerre két helyen is próbálkozhatnak a bejutással – esélyeiket növelve ezzel. Ha mindkét felvételin sikerrel szerepeltek, csupán anynyi a dolguk, hogy eldöntsék, melyik oktatási intézményben kívánják megkezdeni középfokú tanulmányaikat. A sikeres jelentkezőket az iskolák értesítik a beiratkozás pontos időpontjáról. Az előzetes beiratkozásra szükség van, ellenkező esetben ugyanis előfordulhatna, hogy a felvettek nem jelennének meg a tanévkezdéskor, mivel egy másik iskola mellett döntöttek, ahol szintén felvételt nyertek. Az iskolákat így nem érheti kellemetlen meglepetés szeptemberben, és az üres helyeket még időben fel tudják kínálni a további jelentkezőknek. A beiratkozással a diák lényegében kötelezi magát, hogy valóban az adott középiskolát választja. A beiratkozáshoz szükséges űrlapot az alapiskola bocsátja ki. A diák abban az intézményben adja le, amelynek felvételi vizsgáján megfelelt, és amelyikben továbbtanulni kíván. Ha módosítani akarja döntését, és inkább egy másik középiskolát választ, beiratkozási lapját visszakéri, ezzel megszűnik kötelezettsége, és leadja máshol, ahol értelemszerűen megint csak kötelezi magát, hogy ott tanul tovább. Ha a felvételiző nem jelenik meg a beiratkozási napon, melyet iskolánként más-más időpontban tartanak, sikeres felvételi vizsgája ellenére elveszíti a jogát arra, hogy az adott intézményben kezdhesse meg tanulmányait. Megüresedett helyére a várakozók közül választanak, azok közül, akiket csupán helyhiány miatt utasítottak el.

Ha a jelentkező az egyik középiskola felvételijén elbukik, de a másikén megfelel, és történetesen helyhiány miatt elutasítják, két dolgot tehet: vagy fellebbezést nyújt be, vagy részt vesz a felvételi vizsgák második fordulójában. Ha az utóbbi mellett dönt, előfordulhat, hogy második nekifutásra nem felel meg a vizsgakövetelményeknek. Ha pedig fellebbezéssel él, megtörténhet, hogy nem jár sikerrel, mivel a felvettek nem lépnek vissza, és így nem üresedik meg a számára hely. (-cz-e)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?