Húsvét - Jézus Krisztus feltámadását ünnepli a keresztény világ

Budapest |

<p>A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe; a keresztény világ húsvét vasárnapján Krisztus feltámadását ünnepli, e napon világszerte ünnepi miséket, istentiszteleteket tartanak.</p>

A húsvéti vigíliát követő, húsvétvasárnap hajnali ünnepi szentmise tradíciója az V. századból származik. A szertartás keretében, a szentlecke után a XI. század óta éneklik a feltámadt Krisztus dicséretéről szóló miseéneket. Az ünneplés részeként a húsvéti gyertya a szentély vagy az oltár közelében áll, hogy Jézusra, a "világ Világosságára" emlékeztesse a híveket - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodájának összegzésében.
Az Ószövetségben a bárány volt a zsidó húsvét eledele. Vérével megkenték az ajtófélfát, hogy az egyiptomiak elsőszülöttjeire lesújtó Isten a zsidó emberek házait megkímélje. Ahogy a húsvéti bárány egykor megmentette a zsidóságot, a vallási hagyomány szerint úgy mentette meg Jézus az egész emberiséget a haláltól. Ezért nevezi a kereszténység Krisztust Isten bárányának. A jelkép a húsvéti étkezésben is tovább él: sok helyen bárányt vagy az arra emlékeztető sonkát fogyasztanak. Az egyház húsvétkor hajnali szertartás keretében megszenteli az ételt.
Húsvéttól kezdve egészen az ötven nappal későbbi pünkösdig a Jézus feltámadása feletti örömről szól az egyházi liturgia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?