<p>A keresztény-keresztyén világ húsvét vasárnapján Krisztus feltámadását ünnepli, e napon világszerte ünnepi miséket, istentiszteleteket tartanak.</p>
Húsvét – Jézus Krisztus feltámadását ünnepli a keresztény-keresztyén világ
Budapest |
A húsvéti vigíliát követő, húsvétvasárnap hajnali ünnepi szentmise tradíciója az 5. századból származik. A szertartás keretében, a szentlecke után a 11. század óta éneklik a feltámadt Krisztus dicséretéről szóló miseéneket. Az ünneplés részeként a húsvéti gyertya a szentély vagy az oltár közelében áll, hogy Jézusra, a "világ Világosságára" emlékeztesse a híveket - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodájának összegzésében.
A húsvét egyben a protestáns egyházaknál is nagy jelentőségű ünnep. Az Ószövetségben a bárány volt a zsidó húsvét eledele. Vérével megkenték az ajtófélfát, hogy az egyiptomiak elsőszülöttjeire lesújtó Isten a zsidó emberek házait megkímélje. Ahogy a húsvéti bárány egykor megmentette a zsidóságot, a vallási hagyomány szerint úgy mentette meg Jézus az egész emberiséget a haláltól. Ezért nevezi a kereszténység Krisztust Isten bárányának. A jelkép a húsvéti étkezésben is tovább él: sok helyen bárányt vagy az arra emlékeztető sonkát fogyasztanak. Az egyház húsvétkor hajnali szertartás keretében megszenteli az ételt. Húsvéttól egészen az ötven nappal későbbi pünkösdig a Jézus feltámadása feletti örömről szól az egyházi liturgia. (MTI, ú)Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.