Horoszkóp szerdára

<p>Ha Ön a Mérleg jegyében született,&nbsp;sokkal nagyobb önbizalomra és határozottságra lenne szüksége. Lényegesen többre lenne képes, ha a saját feje utána menne, és nem hallgatna másokra.&nbsp;</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)Nem ismer lehetetlent, s akkor sem jön zavarba, ha segítségre szorulna. Energiájával, önbizalmával és szakismeretével legmerészebb terveit is meg tudja valósítani. Mindent elkövet, hogy sikeres és eredményes legyen! Bika (IV. 21.–V. 21.)Tudja, hogyan kell megnyernie mások segítségét álmai megvalósításához. Szinte alig fér a bőrébe, annyira szeretne már tenni valamit. Csak vigyázzon, munkája során következetesen ragaszkodjon döntéseihez, ne engedje befolyásolni magát! Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Egy nagy figyelmet és pontosságot igénylő feladatban bebizonyíthatja, hogy igenis nyitott az új dolgokra. Sőt, még a megszokott, kitaposott útról is hajlandó letérni, ha ez kell ahhoz, hogy terveit megvalósíthassa! Rák (VI. 22.–VII. 22.)Egyre feszültebb és ingerültebb, ami szerettei hangulatát is nagyban befolyásolja. Ugyanakkor, ha valami probléma miatt nem jön be a számítása, rövid idő múlva ismét az újrakezdésen gondolkodik. Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Fantasztikus utazásban lehet része, bár anyagiak dolgában azért óvatosabb is lehetne. Ha türelmesen kivár, akkor rövidesen eljön az ideje, hogy érdemi lépéseket tegyen munkahelyén karrierjének az egyengetése érdekében. Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Most nem kellene pluszmunkákat vállalnia, mert pihenésre és feltöltődésre van szüksége. Értékeli az élet szépségeit, s bár ez néha többletkiadással jár, ennek ellenére sosem kerül kellemetlen helyzetbe anyagiak miatt! Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Sokkal nagyobb önbizalomra és határozottságra lenne szüksége. Lényegesen többre lenne képes, ha a saját feje utána menne, és nem hallgatna másokra. Igyekezzen eddigi eredményeit túlszárnyalni, ugyanis valaki a munkahelyén az ön „székére” pályázik! Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Minden eddiginél nagyobb felelősséget kell vállalni egy most elkezdett projektnek a kivitelezéséért. Ugyanis, ha sikeresen teljesítik, mindenképpen ön lesz a nyerő. Viszont ha rosszul sül el valami, a vesztes is ön lesz egyedül! Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Sokkal jobb formában van, mint pár nappal ezelőtt volt. Párkapcsolatát illetően a siker borítékolható. Munkatársai szeretnék, ha lazítana, és nem akarna kitűnni a többiek közül. Ön viszont tartson ki eredeti elképzelése mellett.Bak (XII. 22.–I. 20.) Bár munkahelyén sikerült olyan állást kivívnia magának, amely teljes mértékben megfelel elképzeléseinek. Ugyanakkor ezt a pozíciót nemcsak megszerezni nehéz, de megtartani is. Családtagjai már hiányolják a közös estéket! Vízöntő (I. 21.–II. 19.)Ritka kivételek egyike, amikor képes az átlagosnál jobb teljesítményt nyújtani. Ennek eredményeképpen a tervei sorra megvalósulnak, és el sem meri hinni, hogy célba ér. Olyan feladattal bízzák meg, amelyre mindig vágyott, s anyagilag is jól jár! Halak (II. 20.–III. 20.)Egyik megbeszélése nem azt az eredményt hozta, amit elvárt magától. Emiatt viszont nem kellene elkedvetlenednie. Kitartásával és szorgalmával olyan dolgokat visz véghez, amit bárki megirigyelhetne. Csak így tovább!
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?