Horoszkóp keddre

<p>Ha a Halak a megérzéseire fog hallgatni, döntései jók és igazságosak lesznek. A harmonikus párkapcsolat és a békés otthon ad erőt neki. A keddi horoszkóp a más jegyben születetteknek is.</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)
Családon belüli viták okozhatnak kellemetlen, kínos pillanatokat ebben az időszakban. Jusson eszébe, hogy minden vita, melyet kibékülés követ, erősíti a kapcsolatukat, ugyanakkor respektálniuk kell egymás véleményét.

Bika (IV. 21.–V. 21.)
Kissé tanácstalannak érzi magát, mert jelenleg nem úgy alakulnak a dolgai, ahogy szeretné. De ha változtatni szeretne, azt most tegye, mert jelen pillanatban még mindig jobbak az esélyei, mint a későbbiekben lesznek.

Ikrek (V. 22.–VI. 21.)
Nem kell bármi áron kompromisszumot kötnie, mert idővel visszaélnek vele, s minden esetben a másik félnek jelentene előnyt, aki alighanem meg sem érdemli. Az elkövetkező napok bizalommal töltik fel.

Rák (VI. 22.–VII. 22.)
Cselekedeteit, tetteit ez idő szerint szerencsecsillaga vezérli. Engedje, hadd történjenek úgy a dolgok, ahogy megérzései jelzik. Ebben az esetben sem fog csalódni. Munkahelyén főnöke megbízza egy fontos feladattal.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)
Pocsék a hangulata, emiatt levert és ingerlékeny, ami már kellemetlen környezetének. Szedje össze magát, ez a viselkedés nem méltó önhöz. Különben is, sem anyagi, sem munkahelyi téren nem állnak rosszul a dolgai!

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)
Kissé elhanyagoltnak érzi magát, ugyanis egyik régi barátja régen kereste meg önt. Ez azért van, mert rengeteg a munkája, és nincs ideje. De ha felhívja őt telefonon és megegyeznek egy közös programban, örülni fog neki!

Mérleg (IX. 24.–X. 23.)
Slamasztikába kerülhet egyik kollégája miatt. A párkapcsolat és a munkahelyi dolgok összefonódása nem sok jóval kecsegtetnek. Ugyanis valamiben engednie fog kelleni és az alkalmazkodás sem lesz könnyű. Egy próbát azért megér.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.)
Ha már párkapcsolatban élnek partnerével, akkor ideje megbeszélniük a közös anyagi dolgokat is. Ne tegye kockára kapcsolatukat, nehogy később egymást vádolják félreértések és a közös költségek miatt. Tisztázzák a dolgokat!

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)
Türelem rózsát terem! Ha sikerül elérnie, hogy ne ugorjon azonnal minden kétértelmű szóra, akkor azt áldásnak fogja érezni. Legyen segítőkész, amikor főnöke ellenőrzi a munkáját. Neki ez a dolga, önnek pedig, hogy becsületesen dolgozzon!

Bak (XII. 22.–I. 20.)
Elsősorban azokra a feladatokra kellene koncentrálnia, amelyek önnek könnyebbek és főleg előnyösebbek. Ha párkapcsolatban él, a nézeteltéréseket jobb, ha azonnal tisztázzák, még mielőtt kiéleződne a vita!

Vízöntő (I. 21.–II. 19.)
Új dolgokba kezdett, amelyeknek a sikerét nagyban befolyásolják az elmúlt időszak eseményei. Segítséget kaphat ugyan az égiektől, de ön is sokat tehet a siker érdekében. Merészebbé vált, de a csillagok óvatosságra intik.

Halak (II. 20.–III. 20.)
Ha ez alkalommal is a megérzéseire fog hallgatni, akkor a döntései jók és igazságosak lesznek. A harmonikus párkapcsolat és a békés otthon ad erőt önnek, hogy sikert érjen el. Ebben szerettei is segítik önt!
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?