Horoszkóp hétfőre

<p>Ha ön a Bak jegyében született, egy ingatlanügylete nem úgy alakult, ahogy tervezte. Horoszkóp hétfőre.&nbsp;</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)Elemében érzi magát, nagy lelkesedéssel veti bele magát a munkába. Nem ismer lehetetlen, s nem állíthatja meg semmi és senki. Eltökélte, hogy tervét mindenképpen véghez viszi, s ehhez is tartsa magát! Bika (IV. 21.–V. 21.)Feszült az utóbbi időben, pedig nyugalomra és önfegyelemre lenne szüksége, főleg párkapcsolatát illetően. Képes a bolhából is elefántot csinálni, aminek az lehet a vége, hogy párja megunja ezt, becsomagol és elköltözik! Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Jó hangulatát elsősorban a terve szerint alakuló dolgoknak köszönheti. Ráadásul olyan valakivel tölthet el hosszabb időt, akivel nagyon kedvelik egymást, s ha még szingli, akár komoly kapcsolat is kialakulhat belőle. Rák (VI. 22.–VII. 22.)Amennyiben most lépett át egy új munkahelyre, számolnia kell azzal, hogy különös helyzetekkel fog találkozni. Pillanatok alatt kell döntenie, nincs idő a mérlegelésre. Elképzelhető, hogy felettesét leváltják, s ön lép a helyébe!Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Megtörténhet, hogy főnöke olyan munkával bízza meg, melynek teljesítéséhez nagyon össze kell szednie magát, mert ez a feladat hatalmas összpontosítást és odafigyelést igényel. Ha sikerül teljesítenie, karrierje a továbbiakban egyenesen ível felfelé!Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Kellemetlen anyagi helyzetbe kerül szerettei miatt, akik végett extrakiadásokra kényszerült. Ideje elbeszélgetnie családtagjaival, hogy ez így nem mehet tovább! Egy barátjától segítséget kap, s így ki tud mászni a kátyúból!Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Már unja, hogy állandóan ugyanazok a problémák merülnek fel kapcsolatában. Ugyanakkor az ön rokonsága is nagyban hozzájárult ehhez a feszült helyzethez. Elképzelhető, hogy választania kell rokonai és párja között. Jól gondolja meg döntését!Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Elképzelhető, hogy partnere a struccpolitikát folytatja, s nem hajlandó megbeszélni párkapcsolatuk további feltételeit, játékszabályait. Rugalmasabban kellene reagálni bizonyos dolgokra, mert sok a változás mindkettőjük életében!Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Egy olyan derülátó ember, akit optimizmusa még akkor sem hagy cserben, amikor a dolgok ellenkezőleg alakulnak, mint ahogy szerette volna. Ez az oka, hogy nem kerül válságos helyzetbe, mert mindig a jövőre helyezi a hangsúlyt, s nem a múltra!Bak (XII. 22.–I. 20.)Egy ingatlanügylete nem úgy alakult, ahogy tervezte. De nem kell aggódnia, hamarosan a sors egy új lehetőséget kínál önnek, hogy az ingatlannal és a szeretteivel való problémáit megoldja! Vízöntő (I. 21.–II. 19.)A nagy rohanások mellett elfeledkezik partneréről, aki viszont igényelné a törődést, s hogy több időt töltsenek együtt. Jobb, ha minél előtt ehhez fogja tartani magát, még mielőtt kedvese elkezdene kifelé kacsintgatni a kapcsolatukból!Halak (II. 20.–III. 20.)Jelenlegi helyzetét és lehetőségeit még barátai is megirigyelhetik, s azokat a kapcsolatait, melyek már terhére voltak, most nyugodt lélekkel lezárhatja. Amihez csak hozzányúl, az arannyá válik! Csak így tovább! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?