Horoszkóp hétfőre

<p>Ha Ön a skorpió jegyében született, munkahelyi előléptetése pénzzel jár, így anyagi gondjai is megoldódnak. Horoszkóp hétfőre.</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)Túl sok energiáját felemészti az állandó vita partnerével. Ideje lenne végre tisztázni a dolgokat, hogy legalább otthon nyugalma legyen. Elég munkahelyén helytállnia, ugyanis munkatársa mindent elkövet, hogy kiüsse önt a nyeregből! Bika (IV. 21.–V. 21.)Okos döntés lenne, ha otthon is visszafogná magát, legalább egy kicsit, párja ugyanis nemcsak kínosan érzi magát, de unja is, hogy ő szinte szóhoz sem jut ön mellett. Ami az anyagiakat illeti, nem ártana spórolnia! Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Szeretteivel konfliktusba kerülhet, főleg, ha még az eddigieknél kevesebb időt tölt velük. Tegyen meg mindent, hogy emiatt ne fajuljanak el a dolgok. Ha szemfülesebb, még szerencsés is lehet, akár munkahelyén, akár pénzügyekben! Rák (VI. 22.–VII. 22.)Párkapcsolata sokkal jobban alakul, mint karrierje. Sajnos munkahelyén nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt elképzelte, s már munkahely-változtatáson is elgondolkodott. Legyen körültekintő, át akarják verni! Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Kedvesével a kapcsolata hullámvölgybe juthat, ha nem figyelnek jobban egymásra. Sokkal több időt kellene együtt tölteniük! Pénzjutalommal és magasabb pozícióba való kinevezéssel értékelik megbízható munkáját. Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Érezze jól magát szerettei társaságában! Csináljanak közös programokat, ön pedig ne kibúvókat keressen, hanem szabad időt mindehhez! Spórolnia kellene, mert az elkövetkező időszakban több pénzre lesz szüksége!  Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Nem kellene paráznia, inkább hívja el randevúra kiszemeltjét! Párkapcsolatában is a szerencse kísérheti az útját. Váratlan bevételhez jut, ezért lepje meg magát valami széppel, amit esetleg eddig nem engedhetett meg magának! Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Amennyiben problémája volt valamelyik családtagjával, most jó lehetősége és alkalma lesz ezt rendezni. Ha türelmes és megértő lesz, kinyílnak az ajtók ön előtt. Munkahelyi előléptetése pénzzel jár, így anyagi gondjai is megoldódnak. Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)A családi veszekedések mérséklődhetnek, ha kevesebb stressz éri. Vegyen ki egy szabadnapot és kóboroljon céltalanul a városban. Anyagi helyzete miatt nem kell aggódnia, mert pénzügyei rendeződni látszanak.  Bak (XII. 22.–I. 20.)Családja sokkal több időt szeretne önnel tölteni, de egyelőre sajnos erre nem lát esélyt. De megegyeznek, hogy amint lehetőség lesz egy közös utazásra, elmennek valami olyan helyre, ahol béke és nyugalom veszi körül magukat.  Vízöntő (I. 21.–II. 19.)Szeretteinek sok türelemre lesz szükségük, hogy önt elviseljék. Mivel késésben van munkájával, ezért sokkal többet kell dolgoznia, ha határidőre be szeretné fejezni. Ha most mindent elkövet a sikerért, akkor jó ideig nem kell spórolnia! Halak (II. 20.–III. 20.)Szeretteire is nagy hatással lesz jókedve, éppen ezért egy nagy családi délutánt szerveznek. Anyagi gondjai már régóta nincsenek, éppen ezért lenne méltatlan önhöz, ha egy koldus mellett adakozás nélkül menne el! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?