Horoszkóp csütörtökre

<p>Ha ön a Kos jegyében született, mivel a megérzéseiben eddig még nem csalódott, most is hallgasson rájuk! Horoszkóp csütörtökre.</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)Mivel a megérzéseiben eddig még nem csalódott, most is hallgasson rájuk! Még abban az esetben is, ha a körülmények és a barátai épp az ellenkezőjéről szeretnék meggyőzni. Anyagi téren nem ártana óvatosabbnak lennie. Bika (IV. 21.–V. 21.)Nyugodt időszakra számíthat, amennyiben az indulatait féken tudja tartani. Az irigység és a féltékenység rossz tanácsadó, éppen ezért ne ezek hatása alatt döntsön. Higgadjon le, és mondja el párjának, mi a baja, és közösen oldják meg!Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Ebben az időszakban az a legfontosabb, hogy igyekezzen érthetően és pontosan fogalmazni, s ne gondolja azt, hogy munkatársaival már fél szavakból is értik egymást. Ezt sajnos egyelőre még párjáról sem mondhatja el!Rák (VI. 22.–VII. 22.)A házasságokban, együttélésekben problematikus helyzet alakulhat ki, ugyanis szóba kerülhet a szakítás gondolata. Ugyanakkor, ha készek kompromisszumot kötni és kölcsönösen engedékenyebbek lesznek, még megmenthetik a kapcsolatukat!Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Párkapcsolatában kellemetlen helyzet alakulhat ki. Megtörténhet, hogy egy harmadik személy miatt kell elgondolkodniuk és dönteniük közös jövőjükről. Vagyis, hogy egyáltalán beszélhetnek-e még a továbbiakban közös jövőről!Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Soha nem érdekelte ki mit gondol önről, most viszont fontosak a külsőségek, sőt még az is, kedveséről és párkapcsolatáról hogyan vélekednek a környezetében. Okosabban tenné, ha továbbra sem foglalkozna ezekkel a kérdésekkel!Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Ez az időszak nem célszerű és nem alkalmas arra, hogy nyíltan elbeszélgessen barátjával, aki nagyon fontos önnek. Sajnos, most nem hallgat önre, sőt még az is elképzelhető, hogy őszintesége miatt megharagszik. Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Ha tud előzékeny és figyelmes lenni, akkor nem lesz panaszra oka, ugyanis a legtöbb dolog az ön akarata szerint alakul. Ellenben, ha megmakacsolja magát, akkor nemcsak anyagi téren, de magánéletét illetően is veszteség érheti. Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Ma okosabban tenné, ha hallgatna és főnökeiről lehetőleg nem pletykálna senkivel. Csak így kerülheti el a kellemetlen és kínos helyzeteket, illetve, hogy esetleg állás nélkül maradjon. Több időt kellene töltenie szeretteivel! Bak (XII. 22.–I. 20.)Úgy érzi, egy helyben toporog. Hiába igyekszik, hogy ötről a hatra jusson, valahogy nem jönnek össze a dolgok. Emiatt anyagilag is reménytelen helyzetbe kerülhet. Ennek ellenére most semmi esetre se kérjen fizetésemelést főnökétől!Vízöntő (I. 21.–II. 19.)Elképzelhető, hogy a munkahelyi zűrzavar miatt olyan helyzetbe kerül, hogy új állást kell keresnie. Ugyanis főnökét választás elé állíthatják, aminek az eredménye az ön munkahelyére is hatással lehet jó vagy rossz irányba!Halak (II. 20.–III. 20.)Ne dőljön be a talpnyalóknak, főleg azoknak, akik „csak jót akarnak” önnek! Ezeket az embereket nagy ívben kerülje el, ha nem szeretne komoly bajba kerülni! Párjával őszinte beszélgetésre van szükségük, hogy a félreértéseket tisztázzák! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?