Horoszkop

Kicsit gondterheltebb lesz az átlagosnál. Olyasmin gyötri magát, amibe nincs beleszólása, illetve nem tud változtatni.

Kicsit gondterheltebb lesz az átlagosnál. Olyasmin gyötri magát, amibe nincs beleszólása, illetve nem tud változtatni. Legyen mértéktartó az étkezésben és az ivásban.

Kötelességtudó és lelkiismeretes ugyan, de minden, amit a munkahelyén, vagy hivatásában tesz, komoly zavarok, esetleg félreértések lehetnek a közeljövőben.

Fontos és eredményes munka vár Önre. Egy új vállalkozás lehetősége, vagy munkahely-változtatás hosszú időre kedvezően befolyásolhatja a jövőjét.

Bármihez nyúl, öröm éri, nyúlkáljon hát, ahova csak lehet! Ez némi konfliktust is teremthet, de hát valamit valamiért. Irigyli a remetéket, hogy semmi dolguk.

Rossz társaságba keveredhet, maximálisan befolyásolható, mindenre rá tudják venni. Szinte tiszta szerencse, ha derékfájás kapja el, és ki sem mozdul a házból.

Ön nem az az ember, aki elhamarkodott döntéseket szokott hozni, most azonban mégis jó volna, ha a végsőkig kihasználná a kínálkozó lehetőségeket.

Váratlan életfordulatot jeleznek most a csillagok, határozottságot és nagyvonalúságot követelve Öntől. Valakinek meg kell bocsátania, pedig ezerszer is mondta, hogy: soha!

Ön az anyagi javak kibányászásában fantáziadús, mottója: ha pénz van, minden van. Mások szemébe nézve mondja meg nekik az igazságot! Óvakodjon a hirtelen döntésektől!

Most inkább csendes a szerelemben, nem akar beszélni róla, mert fél, vagy nem akarja megbántani azt, aki érintett a dologban. Érdemes mielőbb tiszta vizet önteni a pohárba.

Túl sokat vár a ma esti találkozótól – valószínűleg csalódnia kell a dologban. Egy korábban elhibázott döntés most érezteti a hatását. Ne csináljon belőle ügyet, lépjen tovább.

Nyugodtan vágjon bele a dolgok közepébe, ahelyett, hogy aggodalmaskodva megpróbálná kikerülni az akadályokat. A kellemes meglepetések mellett előfordulhat egy kínos helyzet is.

A kalandos kezdeményezések és közjátékok sokasodnak, egyre nagyobb jelentőségük lesz ezekben a napokban. Valószínűleg meg fog állapodni, végre megtalálja élete párját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?