Horoszkop

Munkahelyén kissé negatívabb időszakot élhet meg, sokat vár tárgyalásaitól, úgy gondolja, hogy üzleti ügyei hasznot hoznak. A várt fellendülés még várat magára .

Néha nagyon rossz hangulatba kerülhet, s érzései már-már depresszív jelleget ölthetnek.

Munkahelyén kissé negatívabb időszakot élhet meg, sokat vár tárgyalásaitól, úgy gondolja, hogy üzleti ügyei hasznot hoznak. A várt fellendülés még várat magára .

Néha nagyon rossz hangulatba kerülhet, s érzései már-már depresszív jelleget ölthetnek. Tudatosan törekedjen a pozitív hozzáállásra, s keresse meg az élet kellemes oldalát.

Rossz érzések keríthetik hatalmukba, s még az is előfordulhat, hogy boszszúból direkt „szabotálja” a munkát, vagy pedig hátráltatja munkatársait.

Hajlamos lesz arra, hogy szerelmét, gyermekeit, családtagjait idealizálja. Egyszóval nem látja szeretteit reálisan, s egészen másképpen értékeli őket, mint amilyenek valójában.

A hozzáállása a munkához napról-napra változhat, lehet, hogy egyik nap hajlandó dolgozni, – sőt jól dolgozik – másnap pedig egy „szalmaszálat sem tesz keresztbe”.

Bármilyen elszánt ember, – s tudvalevő, hogy óriási akaraterővel rendelkezik – most mégis úgy gondolja egy-egy nehezebb napon, hogy tervei, elképzelései nem teljesülnek.

Nagyon ritka, hogy elveszti kitartását, s kétségek gyötrik. Lehet, hogy néha ezt az érzést is meg kell tapasztalnia ahhoz, hogy később még nagyobb erővel tudjon helytállni.

Ügyeljen kicsit jobban folyadék-háztartására, mert könnyen lehet, hogy vizesedést tapasztal végtagjaiban. Ebben az esetben használjon csalánt.

Vigyázzon, mert a viselkedése a megbízhatatlanság érzését keltheti másokban. Érdemes lenne lábait megkímélni egy kicsit, s kényelmes lábbelit kellene hordania.

„Álmos” hangulatban lehet egész nap. Folyton csak aludna, – s ami sokkal érdekesebb – ha nem alszik, akkor nyitott szemmel álmodik. Vagyis egyfajta „álomvilágban” van.

Családjában feszültségek uralkodnak. Nem hirtelen jöttek a nehézségek, inkább az lehet, hogy mostanáig „agyonhallgatták” a problémákat. S most egyszerre törnek felszínre.

Minél hamarabb vegyen ki szabadságot! Bármilyen meleg is van, ebben a hónapban ügyeljen a veséire. Elegendő folyadék fogyasztása (napi 2,5–3 liter) pedig kötelező!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?