Horoszkop

Túlélési stratégiája alapja az a tudat, hogy elkerülheti a hibákat azzal, ha másokra számíthat.

Túlélési stratégiája alapja az a tudat, hogy elkerülheti a hibákat azzal, ha másokra számíthat. Cimborái azonban sokkal szívesebben foglalkoznak a saját ügyeikkel.

Valószínűleg több akadály gördül útjába, és ezek a kellemetlenségek sokkal ellenségesebb reakciót váltanak ki Önből, mint azt a körülmények indokolnák.

Ne hagyja figyelmen kívül a vészharang hangját. Egy szerződés érdekében, melynek megkötésén fáradozik, néhány napot elmélyült vizsgálattal kell töltenie.

Kísértést érez arra, hogy kritikával éljen az Önt érintő ügyekben. Az élete egy területén érzett sebezhetősége kiterjedhet minden tevékenységére és társas életére.

Feltétlenül vegyen tervbe egy találkozót az orvosával! Bár nem olyan típus, aki a tünetek első jelentkezésénél felemeli a telefonkagylót, most mégis ideje elmenni kivizsgálásra.

A csekély mértékű egyéni érvényesülés keserű szájízt adhat, de csak akkor, ha hagyja, hogy ez történjen. Valóban jobban érdeklik a tárgyak, mint az emberi kapcsolatok?

Az intellektuális ösztönzés ad Ön számára létjogosultságot. Annyi téma tartja bűvöletben, hogy alig tudja kiválasztani azt az egyet, melyet majd figyelme középpontjába helyez.

Ami a szerelmet illeti, a kozmikus együttállások nem rosszak, mégis lehetnek feszültségek Ön és a párja között. Ne titkolja az elképzeléseit, de legyen kész a kompromisszumra!

Most nincs szükség a nagy szavakra, csak baj lenne belőlük. Egyszerűen karolja át a párját, és csókolja meg! Az sem baj, ha meghívja valami remek helyre.

Munkahelyén „nem veszik a lapot“, s a legminimálisabb kommunikáció is nehézségekbe ütközhet kollégáival, vagy főnökével. Hirtelen felbukkanó nehézségekbe ütközik.

Könnyen beleeshet abba a hibába, hogy családi életét „felborítja“ egy szerelmi háromszög miatt. Nem jellemző Önre most az objektivitás, hiszen nagyon „elvarázsolták“.

Nagyon bizonytalannak érzi előrejutását mostanában. Pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy karriere, egzisztenciája előre haladjon. Segítséget is kap környezetétől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?