Horoszkop

Kis dolgokban rejlenek a nagy örömök, ezt a közhelyet már mindenki ismeri, csak éppen életbe ültetni nem tudja. Például tud-e örülni a nyárnak?

Barátai rosszallóan fejüket csóválják, amikor közli velük elhatározását egy fontos ügyben. Ha úgy érzi, Önnek van igaza, ne hallgasson rájuk.

Kis dolgokban rejlenek a nagy örömök, ezt a közhelyet már mindenki ismeri, csak éppen életbe ültetni nem tudja. Például tud-e örülni a nyárnak?

Barátai rosszallóan fejüket csóválják, amikor közli velük elhatározását egy fontos ügyben. Ha úgy érzi, Önnek van igaza, ne hallgasson rájuk.

Harmadik nekifutásra sikerült eldöntenie, merre induljon. Valószínűleg munkahelyi vagy életmódbeli változtatásokat tervez, és ehhez kellett átgondolnia életvezetését.

A mai nap a békés semmittevésre a legalkalmasabb. Ne avatkozzon bele munkahelyi csatározásokba, és otthon is hagyja inkább családtagjait érvényesülni.

Miért nem akarja elhinni, hogy fontos az ismerősei számára. Ha nem is mutatják ki, érdeklődésüket jelzi az a tény, hogy odafigyelnek arra, amit Ön mond, és ahogy gondolkodik.

Kisebb-nagyobb konfliktusaik lehetnek kedvesével. Ha nincs más megoldás, töltsenek egy kis időt távol egymástól, hogy újra felfedezhesse önmagát.

Önre nagy szükség van mostanában. Egyre jobban beleveti magát a munkába. Mivel az ember nem gombnyomásra működő gép, nem fogja bírni a sokfunkciós üzemmódot.

Minden gördülékenyen működik, nincsenek sem jó, sem negatív kimenetelű történések az életében. Ezt a langyos állapotot szeretné megőrizni. Sajnos ez nem hoz fejlődést!

Távoli és közeli ismerősei közeledése szinte már fojtogató. Legyen kicsit önző, gondoljon magára is, és tanuljon meg nemet mondani. Többet kéne törődnie magával és kedvesével.

Vissza kéne fognia magát. Kevesebbet költekezzen! Ha tetszeni szeretne egy extravagáns öltözködésű férfinek, akkor nem az a megoldás, hogy Ön is exkluzív ruhákban kezd járni.

Kitartó, kemény és sok munkára rendezkedjen be, mert az elkövetkező hetek testet-lelket próbálóak lesznek. Sajnos nem számíthat senki segítségére.

Miután már többször is próbálkozott kedves lenni egy kellemetlen személyhez, további próbálkozásait függessze fel. Nem érdemes fölöslegesen pocsékolnia energiáit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?