Horoszkop

Számíthat arra, hogy az elkövetkezendő hetekben kevés ideje lesz a családjával törődni. Ma viszont semmi sem akadályozza meg abban, hogy szeretteivel töltse az időt. Ha társaságba megy, ne hagyja otthon kedvesét.

Számíthat arra, hogy az elkövetkezendő hetekben kevés ideje lesz a családjával törődni. Ma viszont semmi sem akadályozza meg abban, hogy szeretteivel töltse az időt. Ha társaságba megy, ne hagyja otthon kedvesét. Hazafelé nem csak érezhetik a csillagok jótékony hatását, de gyönyörködhetnek is látványukban.

Nincs különösebb akadálya annak, hogy ezt a napot pihenéssel töltse, de furdalja a lelkiismeret: hol a nagy melegre való hivatkozással, hol pedig programjai miatt odázza el a kerti munkát. Nincs értelme még egy-két hetet várni. ĺgy sokkal többet dolgozhat, mintha időben nekilátott volna.

Dühe elszállt, nyomában csak egykedvűség, unottság maradt. Maga sem tudna számot adni arról, hogy mit is tett ezen a napon, hiszen észre sem vette, úgy múlt el a nap. Estére vendégségbe hivatalos, és ezt a meghívást nem mondhatja le. Muszáj elmennie, sőt udvariasan, fehér ember módjára kell viselkednie.

El kell végezni egy feladatot, amelyet már régóta halogat. Ezen a héten sajnos felhalmozódhatnak a teendői, ennek kellemetlen következményei is lehetnek. Ha az otthonába vendégeket hív, ne verje magát nagy költségekbe a show kedvéért. A társasága akkor fogja magát a legjobban érezni, ha nyugalmat biztosít számukra.

A hétvégén a kellemes meglepetések mellett előfordulhat egy kínos meglepetés is. Próbáljon meg úgy viselkedni, mintha nem is önnel történt volna. A vasárnap szinte diadalünnepnek ígérkezik. Egy igen fontos eseményen való részvétele jó lehetőséget kínál arra, hogy érdekes emberekkel ismerkedjen meg.

Nem szabad minden ígéretnek gondolkodás nélkül hitelt adni. Ha el tudja felejteni a szürke hétköznapok gondjait, a hétvége igen szépen fog telni. Persze előfordulhatnak kikerülhetetlen konfliktusok, ezek főként az otthoni légkört teszik feszültté. Családtagjai nem mindig segítőkészek, sőt, néha kihasználják gyengeségeit.

Miután kiadta a mérgét, lecsillapul, de kedvesebb viselkedése ellenére sem sikerül helyreállítani a korábbi fesztelen légkört. Ez nem okoz önnek lelkifurdalást, inkább azt a taktikát választja, hogy olyan emberek társaságát keresi, akik minden kétséget kizáróan tekintélynek tartják.

A hét végére olyan érzése lehet, hogy mindenkiből elege van, s bizony meglehet, hogy nagyon elkeseredik. Nagyon toleráns most, ám ez a hozzáállás sem mindig válik be, lehet, hogy célszerűbb lenne a sarkára állnia. Mutassa meg, „ki a legény a faluban”! A munkahelyén is így többre viheti.

Pozitív tulajdonságai igen felerősödnek. Mindenütt hamar a középpontba tud kerülni. Ha nem így lenne, kifinomult eszközökkel megtesz mindent azért, hogy elérje célját. Éljen bölcsen az adandó lehetőségekkel! Ha kihasználja őket, sok mindent elérhet nemcsak a munkahelyén, de a magánéletben is.

A társtalanok számára ez a hétvége végre meghozhatja a várva várt szerelmet, a megálmodott partnert. Nem kizárt, hogy azt a partnert ismeri meg, akivel hosszú távú, igaz kapcsolatra számíthat. Tanácsos társaságba mennie, mert lehet, hogy egy barátja mutatja be leendő párját.

Rengeteg szellemi energiája van, ezért célszerű lenne beleásnia magát valamilyen tudományos vagy intellektuális természetű tevékenységbe. Ez azért sem okoz majd nehézséget önnek, mert elméje pengeéles, átható és fogékony. Mindez természetesen kedvez a kivételesen nagy összpontosítást igénylő kihívásoknak.

Hivatása terén az ügyei rendben mennek, csak ne engedjen teret temperamentumos viselkedésének, különben könnyen konfliktusai adódhatnak. Ha netán ez mégis bekövetkezik, azonnal tisztázza a helyzetet! Próbálja mederben tartani mások feletti uralkodási vágyát, így elkerülheti a vitákat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?