Negyedórán belül végzett a dinoszauruszokkal a 66 millió évvel ezelőtti aszteroida-becsapódás. Amerikai kutatók készítettek tanulmányt arról, milyen események történtek a becsapódást követő órákban több ezer kilométeres körzetben.
Negyedórán belül végzett a dinoszauruszokkal a 66 millió évvel ezelőtti aszteroida-becsapódás
Az aszteroida-becsapódás, melynek hatására kihalt minden nagy termetű dinoszauruszfaj, cunamikat és erdőtüzeket is okozott és hatalmas mennyiségű ként szabadított fel.
Ezeket az elméleteket Sean Gulick, a Texasi Egyetem kutatója és munkatársai a becsapódási kráterből származó furatminta kiértékelésével is alátámasztották. Eredményeikről a Proceedings című tudományos lapban számoltak be.
A becsapódási kráter azon területe, melyről a minta is származik, a mexikói Yucatán-félsziget partjainál, víz alatt fekszik. Ezen a helyen 24 órával a becsapódás után 130 méter vastag üledék alakult ki – írják a tudósok.
A becsapódástól kiinduló cunami a tudósok szerint visszaverődött a partokról. Többek között ezáltal faszén is lerakódott a kráterben, ami a becsapódás okozta bozóttüzekre utal. A cunami tengervízzel árasztotta el a környező kontinens belsejét, majd visszahúzódva a víz elszenesedett növényi maradványokat szállított magával.
Emellett a tudósok arra utaló jeleket is találtak, hogy a kéntartalmú aeroszolok megváltoztatták az aszteroida-becsapódás után a világ klímáját. Ahogyan az a vulkánkitörésekkor is látható, a kéntartalmú aeroszolok részben elfedik a napfényt. Ennek következtében csökken a növények fotoszintézisének mértéke és összeomolhat a tápláléklánc. 66 millió éve ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy az élet 77 százaléka eltűnt.
"Csak egy légköri hatás vezethet ehhez hasonló globális tömeges pusztuláshoz"
– mondta Gulick.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.