Elon Musk további részleteket árult el a Starship űrhajóról

Elon Musk

Elon Musk, a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat alapítója szombaton újabb részleteket árult el a Starship (Csillaghajó) űrhajóról, amely szerinte nagy létszámú legénységet és komoly ellátmányt szállíthat majd a Holdra és a Marsra.

Musk egy élőben közvetített eseményen, Texasban mutatta be a projekt új fejleményeit, és arról beszélt, hogy az űrhajó a Naprendszer más helyszíneire is eljuthat és nem csak egyszer lehet majd használni.

Az űrhajó hosszú, bolygóközi utakra akár száz embert tud majd szállítani - írta a SpaceX a Twitteren.

Musk, aki a texasi SpaceX-bázisról jelentkezett be, elmondta, hogy a Starship várhatóan egy-két hónapon belül megteszi első útját, amelyen 19800 méter magasra száll, mielőtt visszatérne a Földre. A vállalat alapítóját, aki az űrhajó ezüstös teste előtt állt egy emelvényen, nagy tömeg hallgatta.

Musk úgy becsülte, hogy ha az űrhajót a következő félévben sikerül orbitális pályára állítani, jövőre már embert is szállíthat.

"Úgy tűnik, hogy a tudatosság nagyon ritka és értékes dolog, és minden lehetséges lépést meg kell tennünk a tudat fényének megőrzése érdekében" - hangsúlyozta Musk. Hozzátette: "Az ablak kinyílt, hogy több bolygón élő civilizációvá váljunk".

A Starship segítségével Musk szerint lehetővé válik bázisok létrehozása a Holdon, és városok építése is a Marson.

Musk már korábban felvetette a Mars benépesítésének ötletét. 2016-ban ismertetett elképzelése szerint az első emberek már 2025-ben elindulhatnak a vörös bolygóra.

A NASA amerikai űrkutatási hivatal ugyanakkor legkorábban a 2030-as években tart megvalósíthatónak egy Mars-missziót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?