A 2I/Borisov nem egy szokványos üstökös

2I/Borisov

A Naprendszeren kívülről származó 2I/Borisov üstököst egy "hideg és sötét helyről érkezett hóemberként" mutatta be egy új tanulmány szerzője. A tudósok szerint nem egy szokványos üstökös, az összetétele eltér a Naprendszerünkben keletkezett üstökösökétől.

A 2I/Borisov a második ismert csillagközi látogatója a Naprendszernek. Az Oumuamua nevű objektumot 2017-ben észlelték, a szivar alakú űrszikla 38 millió kilométerre haladt el a Naptól az előtt, hogy elhagyta a Naprendszert. A 2I/Borisovot először egy krími amatőr csillagász, Gennagyij Boriszov fedezte fel tavaly augusztusban. Októberben a Hubble űrteleszkóp készített a Naprendszeren 177 ezer kilométerrel átszáguldó, egy kilométer széles üstökösről képet.

A tudósok szerint a 2I/Borisov felépítése meglepően különbözik a Naprendszeren belül keletkezett többi üstököstől. A belőle kiáramló gáz nagy mennyiségben tartalmaz szén-monoxidot, sokkal nagyobb koncentrációban, mint a Naprendszer üstökösei. Az ilyen magas koncentrációjú szén-monoxid arra utal, hogy az objektum nagy mennyiségű szén-monoxid jeget tartalmaz - magyarázták hétfőn a csillagászok.

A szén-monoxid, amely az ember számára mérgező, az űrben gyakran előforduló gáz, és a legfagyosabb helyeken jéggé alakul. Ilyen sok szén-monoxid jelenléte a kutatók szerint arra utal, hogy a 2I/Borisov másképpen formálódott, mint a Naprendszerünk üstökösei: saját csillagrendszere egy nagyon hideg külső régiójában, vagy a mi napunknál jóval hidegebb csillag környezetében.

Az üstökösök általában olyanok, mint egy koszos hógolyó, fagyott gázokból, kőzetekből és porból állnak, és csillagok körül keringenek. Dennis Bodewits, az alabamai Auburn Egyetem bolygókutatója, a Nature Astronomy folyóiratban a 2I/Borisovról publikált két tanulmány egyikének szerzője elmondta: szeretnek úgy hivatkozni az üstökösre, mint "egy sötét és hideg helyről érkezett hóemberre".

Magyarázata szerint az üstökösök a bolygók keletkezésekor megmaradt építőelemekből formálódtak. A kutatóknak pedig most először nyílt lehetőségük arra, hogy egy nem a mi Naprendszerünkből származó üstökös kémiai felépítését meghatározzák.

Bodewits szerint az üstökös egy újonnan kialakult csillag körül keringő gáz- és porgyűrűben születhetett, amely gazdag volt szén-monoxidban. A csillag valószínűleg egy mi napunknál hidegebb és kisebb M típusú törpecsillag lehetett, a legkisebb általunk ismert csillag.

A tudósok először azt gondolták, hogy a 2I/Borisov hasonlít a mi Naprendszerünk üstököseire, de a Hubble űrteleszkóp és egy chilei obszervatórium képeinek elemzése kimutatta a különbségeket. Ugyanakkor az is kiderült, hogy bőségesen tartalmaz hidrogén-cianidot is, akárcsak a mi Naprendszerünk üstökösei.

"Ez azt jelzi, hogy a 2I/Borisov nem teljesen idegen objektum, megerősíti, hogy van közös vonása a mi üstököseinkkel, tehát keletkezésének körülményei hasonlóak ahhoz, ahogy a mi üstököseink keletkeztek" - hangsúlyozta Martin Cordiner, a másik tanulmány szerzője, a NASA marylandi Goddard Űrrepülő Központjának asztrobiológusa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?