Hooke Newton hóna alatt

Isaac Newton gravitációs törvényével rendet teremtett a világegyetemben: általa feleslegessé vált a „Deux ex machina”, Arisztotelész csillagokat és bolygókat mozgató isteni szerkezeteinek alkalmazása. Viszont magának a tömegvonzásnak mint a test alapvető tulajdonságának a gondolata egyik jeles kortársa, a szilárdságtan megalapítójának, Robert Hooke-nak a fejéből pattant ki. Lett is nagy perpatvar az elsőség kérdéséből, aminek eredményeként Hooke nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy kortársa a Principiát, minden idők legnagyobb hatású természettudományos művét tőle csente. Az emberiség ékességének nevezett tudós nem vágta zsebre ezt a sértést: saját tevékenységét értékelve azt nyilatkozta, hogy csak amiatt látott messzebbre, mint mások, mert óriásoknak a vállán állt. Ez félreérthetetlen célzás volt a kisebbségi komplexusban szenvedő Hooke apró termetére, akit Newton könnyedén a hóna alá kaphatott volna. Ez utóbbiról jegyezték fel: a Principia írása közben olyan tempóban dolgozott, hogy néha napokig enni is elfelejtett, az is megesett, hogy ebédelni indult, ehelyett az utcára tévedt, ahol felocsúdott, majd – evés nélkül – visszament, hogy folytassa a munkát. Vele szemben Erwin Schrödinger, a róla elnevezett hullámegyenlet kiötlője jóval kellemesebb munkamódszert választott: kibérelt egy kis hegyi villát a svájci Alpokban, ahova édes kettesben a barátnőjével elvonult a karácsonyi ünnepek idejére. Eközben – valószínűleg nem egészen tudósi szórakozottság okán – feleségét otthon felejtette. E kéthetes, kellemes vakáció eredményeként megszületett a kvantummechanika egyik alappillérét jelentő hullámegyenlete, amelyért hét év múltán átvehette a fizikai Nobel-díjat. Tettével ékesen cáfolta az ókori görög tudósok elméletét, akik szerint épelméjű tudós messze elkerüli a szebbik nem képviselőit. (oe)