Hol vakációznak a gyermekotthon lakói?

A dunaszerdahelyi Nefelejcs gyermekotthon udvarán temérdek ruha szárad. Ugyanez a kép fogad a házon belül is, ahol nemcsak a szárítókon, hanem a fal mellett kifeszített zsinegeken is nadrágok, blúzok, ingek, zoknik lógnak.

Míg a gyerekek egy csoportja az ebédet készítiSomogyi Tibor felvétele– A házban a közös egyhetes nyaralás nyomai láthatók, ugyanis csak tegnap jöttünk meg. A mosógépek teljes gőzzel dolgoznak, nem is gondoltam volna, hogy a gyerekek ennyi cuccot vittek magukkal – magyarázkodik Výboch Katalin igazgatónő, majd irodája csendjében számol be arról, miképp zajlik náluk az élet az iskolai szünet alatt. – A vakáció közös nyaralással kezdődött 18 növendék és 10 nevelő részvételével. Július második hetétől a gyerekeink hazaindulnak, eredeti családjukba. Nagyon ügyelünk ugyanis arra, hogy rendszeresen találkozzanak biológiai szüleikkel, testvéreikkel, mégpedig identitástudatuk erősítése érdekében. Fontosnak tartjuk, hogy megértsék nemcsak azt, miért kerültek gyermekotthonba, hanem azt is, honnan származnak, kire hasonlítanak, vagy ki után örökölték a kézügyességüket, a jó hangjukat. Régebben a szülő-gyermek kapcsolat ápolását nem tartották fontosnak, ezért aztán a neveltek családképe torz volt, idealizálták anyjukat, apjukat. Hat éve, amióta igazgató lettem, arra törekszem, hogy reálisan lássák körülményeiket, az otthonukban uralkodó viszonyokat. Megoldottuk, hogy ha a szülő rossz anyagi helyzete miatt nem utazhat Dunaszerdahelyre, ha csak egy-két órára is, mi látogatjuk meg gyerekestül. Nem ítélkezünk, nem törünk pálcát a szülők felett, tudtukra adjuk, hogy egy időre átvállaljuk gyermekük ellátását, gondozását, nevelését. Mondok egy példát. Volt egy neveltünk, akivel családja nem tartotta a kapcsolatot, ezért hét és fél évesen arról álmodozott, hogy egy szép napon az apja sólyomra száll és eljön érte. Megszerveztük a látogatást, s amikor szembesült az otthoni rossz viszonyokkal, majd segítségünkkel feldolgozta az élményt, kijelentette „ha nagy leszek, segíteni fogok nekik, de lakni oda nem megyek”.

Az eredeti család

Az igazgatónő elmondja, a 18 gyerek közül nyolcan-kilencen utaznak haza, ki egy-két hétre, ki a vakáció végéig nyaral eredeti családjánál. Azokra, akiket szüleik nem fogadhatják, ugyancsak szép napok várnak. Július végén a Mosoly mint ajándék alapítvány nyári táborába öten utaztak, augusztusban a két csoport külön-külön üdül néhány napig. Výboch Katalin figyelmeztet, szándékosan nem családként emlegeti a kilenc-kilenc neveltből álló csoportot. Bár a gyermekotthon 2004-ben (az állam és a szponzorok támogatásával) alapos átalakításon ment át, a nevelés csupán családi típusú rendszerben történik. A modellből hiányzik az apa-anya, helyettük 5-5 nevelő pótolja a szülőket. A csoportok viszont valódi családként működnek, külön lakrészben élnek, közösen gazdálkodnak, takarítanak, mosnak és főznek, segítik egymást. A korszerű körülményekkel, az új renddel a gyerekek is, a felnőttek is elégedettek.

Futja nyaralásra is

A beszámolót halk kopogás zavarja meg. – Kati néni, megjöttem a teniszről, szuper volt. Az edző szerint jól ment a játék – osztja meg sikerélményét a nyurga Lukáš. Mivel a teniszedzés pénzbe kerül, rákérdezek a piszkos anyagiakra is. – Neveltjeink nem szenvednek hiányt semmiben. Nem könnyű beosztani az államtól kapott kosztpénzt – a 3-6 évesek napi normája 52, a 6-10 éveseké 55, a 10-15 éveseké 59, az idősebbeké 63 korona –, de a hagyományos családokban is okosan kell gazdálkodni. A csoportok megbeszélik a menüt, együtt vásárolnak, megtanulták, mi hol olcsóbb, kifizetődőbb. Jobban ismerik a pénz értékét, mint valaha. A napi szükségletek kielégítését az állami dotációból fedezzük, de vannak kiadások, amelyekre nekünk kell előteremteni az anyagiakat. Szerencsére, amióta megteremtettük a lehetőséget, hogy az emberek adójuk 2 százalékát az otthonnak utalhassák, a szabadidővel kapcsolatos kiadásokra is van fedezet. Ennek köszönhetően állhatjuk a nyaralás kiadásait, a hazautazóknak megtérítjük az útiköltséget, a gyerekek sportolhatnak, zenét tanulhatnak és sorolhatnám. Az is igaz, hogy szponzorok is segítenek nekünk, a fürdő jóvoltából ingyenes strandbelépőket kaptunk, és Lukáš is azért kezdhetett teniszezni, mert kaptunk egy márkás teniszütőt. Az adományoknak köszönhetően a fiúk megszerezhetik a hajtási jogosítványt, de két volt növendékünknek kifizethettük az angliai munkavállalással összefüggő kiadásokat is.

Tudnak takarékoskodni

A tetőtéri lakrészből fenséges illatok jelzik, készül az ebéd. Csodálkozva tapasztaljuk, hogy nem Hegyi Zsuzsanna nevelőnő állt a serpenyő mellett, hanem a gyerekek. – Rántott sajt és hasábburgonya a menü, erre volt gusztusunk – mondják kórusban, ki szlovákul, ki magyarul. Majd körüljárjuk a szépen bebútorozott és kitakarított szobákat. A nyolcéves Paťo viszont kézen ragad, és a falitábla elé vezet. – Pénteken szülinapi bulira hívtam meg a barátaimat. A zsebpénzemből spóroltam meg az üdítőre valót – jelenti nagy büszkén.

Az igazgatónő nem tagadja, hogy ez is az új nevelési rendszer gyümölcse. – A pénz beosztására tanítjuk őket, a kicsik havonta 208, a nagyobbak 312 korona zsebpénzt kapnak. Ebből fedezik extra igényeiket. Jól tudják, látják, hogy nekik sok mindenre jut, jóval több, mint pl. otthon élő testvéreiknek. Ezért felhívjuk a figyelmüket, hogy gondolni kell azokra, akik rosszabb helyzetben élnek. A gyerekeink tudatosítják, hogy kapni nagy öröm, de adni is nagyon jó érzés. Eldöntötték, hogy zsebpénzükből, valamint a saját kézimunkáik eladásából összespórolják azt az összeget, kilencezer koronát, mely egy afrikai gyerek örökbefogadásához szükséges. Kikötötték, hogy lány legyen, mert Afrikában az ő sorsuk nehezebb, valamint azt is, hogy sokgyermekes családból származzon. Ez a kezdeményezés is jelzi szociális érzékenységüket, ami szerintem nagyon szép emberi vonás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?