Hogy mind az öt érzékszervünk jóllakjon...

KĺNÁLÓ
Megteríteni az asztalt egy-egy ünnepi alkalomkor jóval többet jelent, mint csupán kanalat, kést, villát készíteni a tányérok mellé. Valami olyat próbáljunk létrehozni, amire sokáig emlékezünk majd.

KĺNÁLÓ

Megteríteni az asztalt egy-egy ünnepi alkalomkor jóval többet jelent, mint csupán kanalat, kést, villát készíteni a tányérok mellé. Valami olyat próbáljunk létrehozni, amire sokáig emlékezünk majd. A vendég mind az öt érzékszervével észlel: amikor belép, illatozik a friss virágdísz, kellemes zene szól, simogat az abrosz damasztja, és a tálalást látva már a szemével jóllakott, pedig még meg sem ízlelte a kifogástalan menüt...

AZ ÚJ ÉV ELSŐ NAPJAIBAN

Ilyenkor rokonok, barátok, ismerősök érkeznek rendre jókívánságaikkal. Ha meg akarjuk őket vendégelni, tegyük azt különlegesen. Süssünk kis sóspereceket, szerencsepatkókat, amelyek erre az alkalomra kiválóak, hiszen nemcsak asztaldíszek és talizmánokként szolgálnak majd, hanem friss, ropogós péksüteményként is fogyaszthatóak. Az asztal díszítéséhez nem lesz szükségünk másra csak: 2 m x 1 m-es dróthálóra, harapófogóra és egy kis örökzöldre. A drótháló közepén mindkét oldalon két-két háromszöget vágunk a harapófogó segítségével, hogy könnyebben tudjuk patkó alakúra formázni, miután felgöngyölítettük (kb. 15 cm átmérőjűre). A lyukakba gallyakat szúrunk, elrendezzük a péksüteményt. És most megtehetjük újévi fogadalmunkat: „2004-ben minden ünnepi asztal ilyen különleges lesz...” (BeTi)

SVÉDASZTALRA

Majonéz

A svédasztal különlegessége lehet a majonéz, illetve a többféleképpen ízesített majonézes saláta. Mindegyiknek alapja a készen vett vagy saját kezűleg kevert majonéz. Egy nyers tojássárgáját (vagy az egész tojást) elkeverünk negyed liter olajjal, mustárral, citromlével, sóval, cukorral, borssal ízesítjük. Az olajat főleg az elején lassan adjuk hozzá, állandóan kevergetve. Ha nagyon sűrű lenne, hígíthatjuk egy evőkanál húslevessel. A végén adhatunk hozzá egy kanál forró vizet – ettől a majonéz könnyebb lesz és tartósabb.

Rántással

2 kanál lisztből és 2 kanál vajból rántást készítünk, felöntjük negyed liter húslevessel, s ha kihűlt, összekeverjük a majonézzel.

Főtt tojással

A majonézbe apróra vágott savanyú uborkát vagy sampinyont, zöldpetrezselymet keverünk s a végén a kockára vágott főtt tojást. Halhoz, kocsonyához illik.

Habbal

A majonézbe óvatosan belekeverjük egy tojásfehérje habját.

Boros

A majonézt egy deci vörösborral hígítjuk, apróra vágott snidlinget vagy lila hagymát adunk hozzá.

Spenóttal

25 dkg spenótot kevés vízben megfőzünk, lecsurgatjuk, egy gerezd fokhagymával elmixeljük és elkeverjük a majonézzel. Zöldpetrezselymet, 2-3 evőkanál tejfelt vagy joghurtot is adunk hozzá. Húshoz illik.

Pirosan

Paradicsompürét vagy pirospaprikát keverünk a majonézbe (a mennyiségtől függően lesz rózsaszín vagy piros) meg egy csepp alkoholt (pl. whiskyt). Tengeri herkentyűkhöz adjuk.

MINISZENDVICSEK

Alapanyaguk a szendvicskenyér és minden, ami otthon található. Különböző formákat vághatunk (négyzet, kör, szív, háromszög stb. alakúakat pogácsa- és egyéb szaggatókkal), a díszítésnél jó hasznát vesszük a fogas- illetve hullámos élű késeknek, a nyomózacskónak. A falatkák előre elkészíhetők. Személyenként kb. 10 darabot számítsunk.

Retkes

A kenyeret sonkás vajjal kenjük meg, vékony szeletekre vágott retekkel és snidlinggel díszítjük.

Salátás

A kenyeret megkenjük vajjal, néhány spenótlevelet (vagy fejes salátát) teszünk rá, erre valamilyen majonézes salátát s végül kaviárt.

Háromszögű

A megvajazott alapra ugyanolyan méretű sonkaszelet jön, rá egy karika uborka, egy szem olajbogyó kettévágva, benne egy pici fej hagyma.

Majonézes

A majonézzel megkent kenyérre egy karika főtt tojás jön, paradicsomszelet, 1-2 karika hagyma, egy karika olajbogyó. Petrezselyem vagy zeller levelével élénkítjük.

Snidlinges

A kenyeret majonézzel kenjük meg, sonkahabot nyomunk rá, 2-3 karika retekkel, kaviárral és snidlinggel díszítjük.

Lazacos

A vajas alapra egy szelet füstölt lazac jön, egy pici tejszínhab, negyed szelet citrom és néhány szál kapor.

Tojásos

A kenyeret pirospaprikával kikevert vajjal kenjük meg, a tetejére fél főtt tojást és kecsupot teszünk.

Lazachabos

Majonézzel kenjük meg a kenyeret, körberakjuk kis uborkaszeletekkel, s a közepébe nyomjuk a lazacos habot (vajjal elmixeljük).

Kaviáros

A vajjal megkent alapot apró rákokkal körberakjuk, a közepére kaviárt teszünk és friss kaporszálakkal ékesítjük.

Sajtos

A vajjal megkent kenyérre spenótleveleket, retekszeleteket teszünk, középre vajjal kikevert sajthabot nyomunk.

Kukoricás

Vajas a kenyér, fél karika uborka (lehetőleg friss), középre sajthab, rá egy szelet alma (citromot csepegtetünk rá, hogy ne barnuljon meg). A habot körberakjuk kukoricaszemekkel.

Uborkás

A kenyérszeletre (vajjal kenjük meg) uborkaszeleteket fektetünk, egy szelet sonkát „összegyűrünk”, és a nyomózsákkal majonézzel mintázzuk. (k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?