Hogy felhőtlen legyen a nyaralás

Hamarosan beindul a nyári turistaszezon. Emberek ezrei hagyják majd felügyelet nélkül a lakásukat, ami hatalmas vonzerőt jelent a betörőknek. Szlovákiában ezzel párhuzamosan egyre erősebb nyári viharokra kell felkészülnünk. Mit tegyünk, hogy biztonságban tudjuk a házunkat, lakásunkat?

Betörők által kifosztott lakás, kitört ablak, elfakadt főnyomócső, gázömlés, tűzeset – mindezek ellen az óvatosságon kívül csak egy módon vehetjük fel a harcot: ha megfelelő biztosítást kötünk. Sokan ugyanakkor még azok közül is kétségbe vonják a biztosítás jogosságát, akik már évek óta fizetik. „Soha semmi nem történt a lakásunkkal, az elmúlt években ugyanakkor több ezer koronát fizettünk ki a biztosítónak” – hangzik a panasz. A nagy többség azonban hajlandó megfeledkezni arról, hogy a lakásbiztosítás az egyik legolcsóbb biztosításnak számít, miközben nagy segítséget nyújthat, ha valóban sor kerül a káresetre. Egy kétmillió korona értékű lakást például egy évre már 1500 koronáért bebiztosíthatunk, a háztartás félmillió koronára történő biztosításáért pedig alig ezer koronát fizetünk. Ezek szerint a bebiztosított vagyon alig 0,1-0,2 százalékának megfelelő összegért biztonságban tudhatjuk a tulajdonunkat. Összehasonlításképpen elmondható, hogy a kötelező gépjármű-biztosítás esetében a bebiztosított vagyon értékének a 3-6 százalékát fizetjük ki évente a biztosítónak.

Ha a nyári szabadság előtt biztosítást szeretnénk kötni, akkor érdemes minél hamarabb lépnünk. Ha az utolsó pillanatban kezdünk el kapkodni, és csak alapbiztosítást kötünk, ennek több százezer koronánk láthatja kárát. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy míg a betörők a hétvégi házakat elsősorban tavasszal keresik fel (vagyis amikor a legnagyobb valószínűséggel üresek), a nyaralási szezon a lakások biztonságát teszi próbára. Persze betörhetnek akkor is, ha otthon vagyunk – sok ugyanis a besurranó betörő. A háztulajdonosok a nagy kánikulában nyitva hagyják az ablakot, a betörő pedig bemászik, és elvisz, amit tud.

A biztosítás ugyan nem védi meg a lakásunkat a tolvajoktól, ám enyhítheti a kárt. Ugyanúgy azonban, ahogy a tolvajok ellen megtesszük a biztonsági intézkedéseket, nem árt felfegyverkeznünk a kárt enyhítő biztosítók ellen sem. Gyakori esetnek számít ugyanis a túlbiztosítás, amikor a kelleténél többet fizetünk a biztosítónak, vagyis lényegében ráfizetünk a biztosításra. Ennek az ellenkező esete, amikor csak alapbiztosításunk van, és azt is több éve kötöttük meg, amikor a lakásunkat még nem szereltük fel méregdrága műszaki berendezésekkel.

A biztosítás során választhatunk lakásbiztosítást és otthonbiztosítást is. A lakásbiztosítás az épület beépített részeire, az ablakokra, ajtókra, csempére, parkettára érvényes. Az otthonbiztosítás ugyanakkor a háztartási cikkeket, bútorokat biztosítja. Manapság azonban a biztosítók többségénél olcsóbban köthetünk úgynevezett komplex biztosítást, amely a két biztosítási forma ötvözetének számít, vagyis az ingatlant és a lakás felszerelését egyaránt védi.

Ha szeretnénk új lakásbiztosítást kötni, vagy csak a régi szerződést szeretnénk megváltoztatni, a módszer többnyire ugyanaz. Elsősorban meghatározzák a biztosítás összegét és a biztosító által ezért nyújtott összeget a káreset során. Ha hatékony otthonbiztosításra vágyunk, akkor be kellene biztosítanunk az ingatlant, vagyis a házat, lakást és a benne található felszerelést is. Mindenképp érdemes rákérdezni a lehető legrészletesebben, mi mindent takar a biztosítás. A társaságok többsége ugyanis komplett csomagokat kínál, így nem nagyon válogathatunk abban, hogy mit szeretnénk biztonságban tudni.

Akik több évvel ezelőtt kötöttek biztosítást, azoknak érdemes utánanézniük, hogy jelenleg ez mennyire felel meg számukra, hiszen az elmúlt években bizonyára több olyan bútort vagy műszaki berendezést is vettek, amelyek értéke nagyobb, mint a korábbiaké. Mindebben azonban segíthetnek a biztosítási tanácsadók is, akik pontosan fel tudják mérni, mire is lesz szükségünk. Néhány biztosító azonban megszabja azt is, hogy egy-egy lakás esetében milyen az a legalacsonyabb összeg, amire bebiztosíthatjuk magunkat. Még mielőtt megkötnénk a szerződést, érdemes odafigyelni arra is, hogy az illető társaságnál mely károkra nem vonatkozik a biztosítás. A biztosítók többsége nem fizet akkor, ha szándékosan okoztuk a kárt, vagy a káresetre háborús cselekmény, esetleg terrorista támadás miatt került sor. Akkor sem fizet a biztosító, ha az ajtónkat nyitva hagytuk, vagy a lakásunkat nem szereltük fel megfelelő biztonsági berendezésekkel. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?