Hiányzó Zay-nemzedékek

Itt az ideje, hogy főúri családtörténetünk összefüggő s lehető teljes bemutatása érdekében visszatérjünk a Zayakhoz, akiktől a 16. század végén, második fejezetünkben váltunk el, amikor a felső-magyarországi családalapító Zay Ferenc Bora nevű lánya leszármazottjainak, a Petrőczyeknek, majd azok leányági utódainak, a Calischoknak a nyomába eredtünk.

Az eddigi képből a Zay-nemzetséget egyenes ágon folytató három generáció hiányzik: Zay Ferenc unokái, dédunokái és ükunokái.

Az unokák, Zay Ferenc László (II. László) nevű fiának gyermekei – két fiú, Lőrinc és Zsigmond, valamint egy lány, Anna – a 16. század utolsó negyedében születtek, felnőttkoruk a 17. század első negyedére-felére esik. Arra a korszakra, amelyben az előző század nagy kérdései (török megszállás, Habsburg-uralom, Erdély sorsa, reformáció, ellenreformáció) mind tovább fennállnak, és szolgáltatnak gyújtóanyagot elégedetlenségre, felkelésekre, felekezeti és függetlenségi háborúskodásokra, összeesküvésre szinte az egész új évszázadra.

A Zayak levéltári hagyatéka ebből a korszakból nem őriz annyi emléket, mint a későbbi időkből. S a meglévő anyag is csak a fiú utódokra vonatkozik.

Zay Ferenc Lőrinc nevű unokája, II. Lőrinc (aki nagybácsija, az egykori török rab után kapta nevét) Bethlen hadjáratai során közügyi-katonai szereplőként tűnik fel. Az erdélyi fejedelem első támadásakor csapatokat szervez számára az északnyugati részeken, s amikor Bethlen elfoglalja Pozsonyt, és katonái a cseh-morva csapatokkal egyesülve Bécset veszik ostrom alá, Zay Lőrinc a saját zászlói alatt küzd a táborukban. 1621 tavaszán, amikor Bethlen Nagyszombatból Kassa felé hátrál, Zay Lőrinc a pozsonyi vár kis őrségének kapitányaként pár napig ellenáll a császáriak seregének, majd miután a város megadja magát, és a császári hadak bombázni kezdik a várat, kaput nyit és elvonul.

A másik fiúunoka, Zay Zsigmond világába olyan levéltári anyagok adnak betekintést, melyek az ő két fiával, tehát Zay Ferencdédunokáival, II. Zsigmonddal és III. Lászlóval kapcsolatosak. Ezekből az anyagokból egy családi tragédiával és viszállyal ismerkedhetünk meg. II. Zay Zsigmondot 1629-ben Kabold várában meglőtte a sógora, és egy fiúgyermek, IV. Péter maradt árván utána. Évekkel később a sógornője, kürti Pogrányi Judit a szemére veti idősb Zay Zsigmondnak, hogy miközben elhanyagolja árva unokáját, a fiának, Lászlónak mértéktelenül kedvez, kiszolgáltatva neki minden jószágát. „Bizony csodálkozom rajta nemcsak én, de minden ember – írja Zay Zsigmondnak –, hogy az birodalmat annyira kiadta kezéből Zay László uramnak, hogy minden jószágával Kegyelmednek ők bírnak... Miért nem szánja Kegyelmed, édes sógor uram, az szegény árva Petit... Lám, igaz fia volt Kegyelmednek az apja... félő rajta, hogy az árvák Istene az másvilágon is számot ne vegyen Kegyelmedtől érte. Nem tudom meggondolni, hogy miért kell Kegyelmednek annyira félni Zay Lászlótól, mert ha Kegyelmednek akar parancsolni, ... palatinus úrnak őnagyságának mondja meg Kegyelmed; megrántják az zablyát az szájokban...” Pogrányi Judit soraihoz férje is csatlakozik, aki a baj eredőjét Zay László első feleségében, Vízkelety Magócban látja: „Tudom, hogy László uram azt fogja mondani – fűzi hozzá a témához — ha nem meri is, de gondolja, hogy nekem köszönheti (értsd: a feleségét, Magócot), mert én házasítottam meg. Igaz, hogy nekem köszönheti, de én nem vagyok vétkes, hogy meghagyá magát fejni. Az, ki férfi, bírjon feleségével és feleljen meg maga férfiasságának...” Vízkelety Magóc 1640-ből származó végrendeletében viszont az áll, hogy ő tartotta el férjét a saját, kilencezer forintot kitevő móringjából, mert úgymond Zay Zsigmond fiának a házasságkötésekor semmi osztályt sem egyebet nem adott.

Végül nem az atya volt az, aki – mint Pogrányi Judit ajánlotta neki – a nádorhoz folyamodott, hanem az árva Péter felesége. Wesselényi Ferenc nádor az ügyben kikéri Zay László állásfoglalását, s 1659 márciusában döntéshozatalra Nádasdy Ferenc országbírónak továbbítja, a maga részéről megjegyezvén: „... én úgy látom, Zay uram senkijét nem kívánja, de amennyiben lehet, magáét sem örömest engedi másnak.” A harmadik hiányzó nemzedék, Zay Ferenc ükunokái

és III. László gyermekei a 17. század második felében éltek, kortársai voltak tehát az előző fejezeteinkből már ismert idősebb és ifjabb Petrőczy Istvánnak. III. László az első feleségével, Vízkelety Magóccal két lányt, a másodikkal, br. Ujfalussy Judittal három fiút nemzett: Andrást (III. András), Istvánt és Lőrincet (III. Lőrinc).

A három fiú mindegyike a szláv gróf Kollonitz családból nősült (kinek első, kinek egyetlen, kinek második felesége volt gr. Kollonitz-lány), s ez, mint a későbbiekben látni fogjuk, esetenként kihatott a család belső nyelvhasználatára.

III. András már fiatalabb éveiben ismert mint a művelődés s az evangélikus vallás híve és támogatója. Ennek nyomát egy szlovák lelkész és rektor, a báni Johanes Institoris-Mossóczy 1654-ben Trencsénben megjelent latin nyelvű disszertációjába beírt, Zay Andrásnak, Ugróc örökösének szóló ajánlása és a mű megvitatására invitáló sorai őrzik. Érett korában Zay András országosan tekintélyes hazafinak számított, s az 1681. évi országgyűlésen nádorságra jelölték. Részt vett Thököly felkelésében, annak bukása után Lengyelországba távozott. 1685-ben bekövetkezett haláláig ott élt harmadik feleségével, Wesselényi László özvegyével, azzal a Bakos Zsuzsannával, akire 1670-ben a száműzetésbe menekülő Petrőczy István a lánya, Kata Szidónia felnevelését bízta (s akivel később Kata Szidónia évekig pereskedett családi ékszerei miatt). Bakos Zsuzsanna adja hírül Ugrócra Zay Andrásnak a lengyel Vollyában két heti súlyos, fájdalmas betegség után történt elhalálozását, s közli, hogy az elhunyt kívánságának megfelelően az ugróci vár kápolnájában fogja eltemettetni 1685. október 21-én, „ez mostani boldogtalan és felháborodott idűhöz kipest”.

Zay Andrásnak csak második, báró Révay Krisztinával kötött házasságából születtek gyermekei, egy fiú és négy lány. Lányainak egyike, Anna az első nő a Zay-családban, aki tollforgatóként is hagyott maga után emléket: Zay Anna (férjezett Vay Ádámné) magyar nyelvű prózai imádságos könyvet s néhány istenes verset írt, amelyek alapján a kor felső-magyarországi írónői egyikeként tartja őt számon az irodalomtörténet. Mint egykor apja, ő is ismert volt a protestáns vallásos irodalom iránti érdeklődéséről; egy művelt református orvos, az erdélyi származású Huszti Szabó István neki címezte 1705-ben Debrecenben kiadott, Johan Bona után németből fordított, Az égre kézen fogva vezető kalauz című művét.

A 17–18. századforduló táján fosztogatások, gyilkosságok történnek az ugróci uradalom területén, s a Zayak abba a hírbe keverednek, hogy nem sietnek megbüntetni gonosztevő jobbágyaikat. 1693. március 16-án Illésházy Miklós liptói és trencséni főispán ilyen figyelmeztetést intéz ez ügyben III. Zay Lőrinchez: „Mely kegyetlenül ölének meg két zsidót az Kegyelmed jobbágyi az elmúlt napokban, azokot mindenektül kiforgatván, tudva vagyon már Kegyelmednél is. Mivel pedig Kegyelmed azokot eddig sem fogadtatta meg, sűt, az mint hallom, egyike azon latroknak máris elűb állott, hogy nagyobb búját ne lássa Kegyelmed, ... böcsülettel intem Kegyelmedet őket megragadtatni és Törvényt s Igazságot rólok szolgáltatni el ne mulassa...” Úgy látszik, a Zayak nem bírták a garázdálkodókat mind elfogni, mert 1707 júniusában a pozsonyi királyi biztos, Trisperger uram jónak látja katonai csapatokat állomásoztatni a helyszínen mindaddig, míg a bujdosókat is meg nem fogdossák, s az uradalmat ettől a tehertől meg nem szabadítják.

Az alábbi, Zay István és Lőrinc hagyatékából származó levéltári anyagok

az élet anyagi oldalának

néhány vetületéről adnak képet két olyan, egymástól eltérő kapcsolatrendszerben, mint amilyet az egykorú feudális társadalmi hierarchiában a szolgai sorban és a főúri rangban levés jelentett.

1703 szeptemberében Zay István szolgát fogad egy lóval. Szolgálati feladatául a következőket szabja; idézem: „engem ...mindenben a saját akaratom s parancsolatom... szerint Esztendő által engedelmesen, híven, jámborul, igazán és szorgalmatosan, minden mentség, villogás... nélkül elszolgálni,... jó lovat, fegyvert tartani”. Az ehhez mért „Esztendő általi”, tehát egy évre szóló fizetése: készpénzben húsz forint, valamint különböző természetbeni járadékok (gabona, borsó, lencse, pohánka, köles, sör, só, sajt, húsra 1 forint, a lónak széna, zab stb.).

1698 novemberében Zay István unokaöccse, Zay Lőrinc elsőszülött fia, Pál úrfi reprezentatív, főúri közszolgálati küldetésnek tevén eleget a Nyitra megyei Szeptencújfalu „közdolgá”-ban, öttagú kísérettel és hat lóval Nagyszombatba utazik. Az öt napig tartó küldetés során, kíséretével együtt összesen 22 forint 16,5 krajcárt költöttek el. (Néhány tétel a pontosan jegyzett kiadásaikból: vacsoráért és szállásért 1 forint 90 krajcár – széna a lovaknak éjszakára 60 krajcár – három itce ó-borért 42 krajcár – az úrfinak egy pár új csizmáért 2 forint 90 krajcár – borbélynak az úrfi borotválásáért 28,5 krajcár – vacsorára vendég lévén az úrfinál, 30 krajcár – kolduló barátoknak (többször) 28,5 krajcár – egy koldusasszonynak 1 krajcár – ebédre halért 30 krajcár – gazdaasszonynak szállásért és főzésért 1 forint – lovak patkolásáért 40 krajcár – az úrfinak egy font dohányért 25 krajcár – ételre és italra 1 forint 17,5 krajcár stb.)

Rövid idő múltán Pál úrfi a főúri rangban levésnek a közéleti szerep mellett ugyancsak szerves tartozékát képező hadi szolgálatba lépett, s apja a tábornoka, Forgách Simon támogatását kéri előmenetele ügyében. Mire a tábornok 1702 májusában ilyen felvilágosítással szolgál Zay Lőrincnek: „Kegyelmed az maga fiát, Zay Pált, minthogy énnekem recommendálta mostani hadi fogadásnak alkalmatosságával promotióra segéljem,... egy companiát adtam őkegyelmének Csonka Bék uram regimentiben, de minthogy az mostani hadfogás az ő Felsége pénzibül egészlen ki nem telhetik, azért én is kérem szeretettel, Kegyelmed mutassa annyi atyai gratiáját fiához ezen promotiójában, segélje meg ezer tallérral (1 tallér = kb. két forint), hogy companiájának megszerzésében jobban fáradozhasson és nagyobb böcsületére lehessen, az ki el nem fog veszni, hanem jövendőben az companiátul vissza fogja venni, másként, ha Kegyelmed ebben megfogyatkoztatja, az kire az atyai szeretet nem vinné Kegyelmedet, promotiójában az által nagy gátat (?) tenne neki, őkegyelme is az maga részét promotiójára nézve Kegyelmedtül kivenné és pénzzé tenné...” Zay Lőrinc ezer forintot adott fiának, mivel pedig ez nem volt elég, Pál úrfi jelentős kölcsönöket is felvett, s mikor a kamatokat nem bírta fizetni, atyjához fordult, adatná ki neki osztályrészét az ugróci „kastélbul, Jobbágyokbul; zsellérekbül, szántóföldekbül, rétekbül”. Pál úrfi nem kapta vissza pénzét a hadseregtől. Tíz év múlva a császár Franciaországban viselt háborújában elesett. Zay Lőrinc pedig a fia halála után még évekig törlesztette a promotiójára fölvett kölcsönöket.

A nemzetségalapító Zay Ferenc ükunokái közül az ő rab fiának nevét harmadikként viselő Zay Lőrinc viszi egyenes ágon tovább a Zay-nemzetséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?