Hetven év után talált egymásra egy anya és a lánya

<p>&nbsp;A 92 éves olasz édesanyát és 71 éves lányát a második világháború választotta el egymástól. Hetven év után találkoztak egymással. Margot Bachmann a háború miatt elválasztott családtagok felkutatásával foglalkozó International Tracking Service (ITS) németországi székhelyű szervezet és az Olasz Vöröskereszt (CRI) segítségével találta meg édesanyját.</p>

Az olasz nő 1944-ben Németországban dolgozott, ahol egy német katonától gyermeke született. Az anya egy évvel később visszatért Itáliába, Emilia-Romagna tartományba, ahol azóta is él. A német apa nevelte fel a kislányt német családjában. Azt elmondta a gyermeknek, hogy anyja olasz volt, de azt hazudta neki, hogy meghalt.
   

Margot azonban megkereste anyját. Az emiliai Novellarában találkoztak egymással. Úgy nyilatkozott, nem gondolta volna, hogy édesanyját még életben találja.
   

Kisebb csodának nevezte a találkozást Laura Bastianetto, a CRI szóvivője. Elmondta, hogy ennyi idő elteltével ritka, hogy anya és lánya megtalálja egymást. A második világháború túlélői közül egyre kevesebben élnek már, sokkal gyakoribb, hogy a háború során elszakadt testvérek találkoznak újra.
   

Az anya keresése több évig tartott, és az segített, hogy Németországból olaszországi szülőföldjére, Emilia-Romagnába tért vissza, utána nem költözött már máshova.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?