Hell, a „pokoli” jó csillagász

Ehhez képest kontinensünkön aránylag későn kezdtek vele foglalkozni: a görögök időszámításunk előtt háromszáz évvel jöttek rá igazi jelentőségére.

Ahhoz, hogy mindig ugyanarra a napra essék a tavaszi napéjegyenlőség, a lehető legpontosabban meg kellett tudni határozni az év hosszát, vagyis a Föld Nap körüli keringésének idejét. Miközben e fontos kérdés megoldására összpontosítottak az eget kémlelő tudósok, egyéb megfigyeléseket végezve fokozatosan meghatározták az egyes bolygók pályáját, felfedezték a világmindenség egy sor törvényszerűségét. Ahhoz viszont, hogy komoly alapokra helyezhessék az elszigetelt megfigyeléseket, csillagvizsgálók hálózatára volt szükség. Ez már az ókorban is működött. Hazánkban viszont bizony még vagy másfélezer évet kellett várni arra, hogy ez a folyamat bekövetkezzen, amely egy nagy gondolkodó, tudós, tanár, Hell Miksa nevéhez fűződik. Megtervezte a hazai csillagvizsgálókat és kiképezte személyzetüket. Ráadásul saját megfigyeléseivel jelentős mértékben gazdagította a csillagászat tudományát, felfedezéseivel pedig öregbítette a magyar tudomány hírnevét.

Höll Maximilianként népes családban, Selmecbányán született 290 évvel ezelőtt, 1720. május 15-én: huszonhárman(!) voltak testvérek. Két, ugyancsak nagy hírnévre szert tett testvére, József és Ignác Kornél – akik a családi hagyományt folytatták – több találmánnyal büszkélkedhetett. Édesapja, Höll Máté Kornél a helyi bánya mérnökeként tevékenykedett. Fia húszévesen gyakorlati okból változtatta nevét Hellre: a német Hölle magyarul poklot jelent, így nem tartotta túl szerencsésnek, hogy egy tudós, ráadásul jezsuita szerzetes ilyen „illetlen” nevet viseljen. De a sors tréfát űzött vele: évtizedekkel később, immár világhírű tudósként Londonban ajánlottak fel neki állást, amit lehet, hogy épp azért nem fogadott el, mert a Hell viszont angolul jelenti a poklot.

Iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, érettségi vizsgája után Zsolnán belépett a jezsuita rendbe. Elöljárói hamar felismerték érdeklődését a természettudományok iránt és kivételes tehetségét, ezért a bécsi egyetemre küldték. Itt, teológiai tanulmányai mellett, a Joseph Frantz által vezetett jezsuita obszervatóriumban ismerkedett meg a csillagászattal. 1751-ben ugyan pappá szentelték, de ekkorra már eldőlt a sorsa: nem elsősorban miséző pap, hanem tudós válik belőle. Ennek megfelelően rendfőnöke a következő évben a kolozsvári Báthory Egyetemre küldte matematikát és csillagászatot tanítani. Hároméves működése alatt két matematikakönyvet is megjelentetett a kincses városban, amelyek jelentőségét jelzi, hogy a későbbiekben Lengyelországban és Bécsben többször is kiadták,; közben a nagyszombati csillagvizsgáló építését irányította. Munkájának visszhangját pontosan jelzi, hogy 1755-ben Mária Terézia császárnő királyi csillagásznak nevezte ki Bécsben. Itt is azonnal munkához látott: megszervezte az egyetemi csillagvizsgálót, amelynek az első igazgatója lett. Az elsők között volt, aki felismerte a tudományos együttműködés jelentőségét. Ennek érdekében csillagászati évkönyveket kezdett kiadni, amelyeket megküldött a világ valamennyi obszervatóriumának és tudományos intézményének. Az Ephemerides astronomiacae ad meridanium Vindobonensem című kiadványai nemcsak csillagászati táblázatokat, hanem tanulmányokat, sőt mai szemmel nézve ismeretterjesztő cikkeket is tartalmaztak, hamarosan a világ legnépszerűbb tudományos publikációinak számítottak. Olyannyira, hogy fennmaradtak olyan reklamáló levelek, amelyekben az angol Royal Society, vagy a szentpétervári akadémia nehezményezi, hogy nem jött meg időben az esedékes évkönyv. Az 1762-es évfolyamban publikálta Hell Miksa azt a tanulmányát, amelyben hangsúlyozza, hogy a Vénusz bolygó Nap előtti elvonulásából meglehetősen pontosan meghatározható a Nap–Föld távolság. Erre a jelenségre több évtizedet kellett várni, így érthető izgalom előzte meg az 1769-re várt eseményt. VII. Keresztély dán és norvég király Hell tanulmánya alapján épp a magyar tudósnak ajánlotta fel anyagi támogatását a lappföldi Vardö szigetén elvégzendő mérésekre. A rendkívüli égi jelenség júliusban, az éjszakai órákban volt várható. Az öreg kontinensen pedig ekkor a Nap csupán az északi sarkkörön túl látható állandóan a látóhatár felett, ami megfigyelhetővé teszi a Vénusz átvonulását.

A kétéves expedícióra 1768. április 28-án indultak. De előzőleg Hell elintézte a császárnénál, hogy az ugyancsak csillagász és nyelvész Sajnovics János is vele tarthasson. Jól tette: ugyanis egy Daans nevű lapp embert hallva szólt barátjának: ez a nyelv bizony nagyon hasonlít a magyarhoz. Sajnovics azonnal munkához látott, ennek eredményeképp igazolódott a lapp–magyar nyelvrokonság.

Mivel volt még idő a mindössze néhány órás megfigyelés elvégzéséhez, nem tétlenkedtek: egyrészt kiépítettek egy ideiglenes csillagvizsgálót a helyszínen, másrészt egy sor más kérdéssel is foglalkoztak. Hell feljegyzéseket készített a sarkkörön túli területek éghajlatáról, a tengerről, a sarki fényről, és kipróbálta a földrajzi szélesség meghatározására kidolgozott módszerét, amely a későbbiekben a gyakorlatban általánosan elterjedt.

A Vénusz-megfigyelés teljes sikerrel végződött, a Hell által megadott adatok csak alig különböznek az általunk ma ismert értékektől. A magyar tudós természetesen elsőként támogatójának, VII. Keresztély királynak számolt be az expedíció eredményeiről, nyomtatásban csak 1770-ben jelentette meg tudományos adatait. Persze, már ebben az időben is jól működött a szakmai féltékenység. Olyannyira, hogy több kollégája is megkérdőjelezte a mért értékeket, sőt hamisítással is megvádolták Hellt. A gyanú árnyéka több mint egy évszázadig vetül Hellre, míg végül 1883-ban Simon Newcomb amerikai csillagász igazolja Hell adatainak helyességét.

Ettől függetlenül Európa vezető tudományos intézményei a legnagyobb elismeréssel vették körül a két év és három napig tartó kiküldetésből visszatért tudóst: megválasztották a göttingeni, stockholmi, trondheimi, koppenhágai és bolognai akadémia tagjává, Mária Terézia pedig az osztrák tudományos akadémia megszervezésével bízta meg. De ő ez alatt is szülőhazáján tartotta vigyázó szemét: megtervezte és irányította az 1776-ban átadott egri, az 1780-ban elkészült budai és az 1792-ben átadott gyulafehérvári csillagvizsgáló munkálatait, beszerezte a kutatásokhoz szükséges műszereket, kiképezte az intézmények személyzetét.

Bokros teendői mellett egy háromkötetes északi enciklopédia kiadását is előkészítette, ezt azonban nem tudta befejezni, töredékes kéziratát a bécsi egyetemi csillagvizsgáló őrzi.

Rendhagyó életéhez hasonlatos volt a halála is: a törökök okozták a vesztét. Az 1792 áprilisában Bécsbe látogató szultáni küldöttségnek bemutatót tartott. Ekkor annyira megfázott, hogy tüdőgyulladást kapott. Hetvenkét évesen, április 14-én hunyt el. A magyar csillagászat nagy öregjéről az utókor sem feledkezett meg: nevét kráter őrzi a Holdon, halálának kétszázadik évfordulóján emlékbélyeget adtak ki a tiszteletére. (Ozogány Ernő)