Hatalmas mennyiségű kábítószert találtak a rendőrök egy hűtőszekrényben

Budapest |

<p>Nyolc kilogramm amfetamint foglaltak le a nyomozók Budapesten egy hűtőszekrényben, a kábítószer feketepiaci értéke legalább húszmillió forint - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon pénteken.</p>

Azt írták, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoz egy 44 éves budapesti és egy 31 éves nagycenki férfi ellen.

A gyanú szerint a férfiak hétfőn egy fővárosi benzinkúthoz beszéltek meg találkozót, ahonnan a budapesti férfi otthonába mentek. A nyomozók akkor igazoltatták őket, amikor távoztak onnan.

Egyiküknél 330 gramm fehér port találtak, amely az elvégzett gyorsteszt szerint amfetamin. A lakásban pedig a rendőrök több csomagban további összesen nyolc kilogramm fehér porra - az első szakértői vélemény alapján szintén amfetaminra -, a kábítószer hígításához használt szerekre, valamint a porciózáshoz és a csomagoláshoz szükséges eszközökre bukkantak, amelyeket lefoglaltak. A gyanúsított a drogot a hűtőszekrényben rejtette el.

A rendőrök mindkét férfit kihallgatták, majd őrizetbe vették őket. A bíróság elrendelte a budapesti férfi előzetes letartóztatását és a nagycenki férfi házi őrizetét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?