Három volt női alkalmazott pert indított a Google ellen

Washington |

<p>Három volt női alkalmazott pert indított a Google óriáscég ellen, mert ugyanazért a munkáért a férfiakénál kevesebb bért kaptak.</p>

A három nő a Google anyavállalatánál, az Alphabetnél dolgozott. Csütörtökön a San Franciscóban benyújtott keresetükben azt állítják: mind a fizetésben, mind az előmenetelben hátrányosan megkülönböztették őket a férfi kollégákkal szemben.

A Google ellen éppen most folyik egy másik, hasonló jellegű vizsgálat. A szövetségi munkaügyi minisztérium nők kárára elkövetett hátrányos megkülönböztetés miatt vizsgálódik.

A Google ellen ugyan most indult az első ilyen  vizsgálat, ám több más informatikai cégnél már voltak, illetve folyamatban vannak hátrányos megkülönböztetés miatti perek. Az Oracle ellen januárban indult per, mert ugyanazért a munkáért kevesebb fizetést adott nőknek és kisebbségieknek. A Microsoft és a Twitter ellen most folyik a per, a processzorokat és telekommunikációs eszközöket gyártó kaliforniai Qualcomm pedig tavaly csaknem 20 millió dollárt fizetett ki kártérítésként az egyenlő munkáért egyenlő bért követelőknek.

A csütörtökön keresetet benyújtó három nő közül az egyik szoftver-mérnökként, a másik kommunikációs szakemberként, a harmadik pedig menedzserként dolgozott a cég kaliforniai központjában. Mindhárman egybehangzóan azt állítják: a vállalatnál általános gyakorlat a nők alulfizetettsége és az, hogy a női dolgozókat olyan beosztásokba helyezik, ahonnan nemigen van mód előléptetésre.

"A Google a maga területén a 21. század vezető innovátora, de a női munkatársak kezelését illetően még nem lépett be a 21. századba" - fogalmazott újságíróknak a három panaszos közös ügyvédje, Kelly Dermody.

A Google szóvivője, Gina Scigliano közleményben cáfolta a vádakat. Leszögezte, hogy a felvétellel és előléptetéssel kapcsolatos döntéseket bizottság hozza meg, hosszas mérlegelés után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?