Harisnyanadrág

Tárgyak és emberek között élünk. A tárgyak épp úgy beleszólnak az életünkbe, mint az emberek, és csakúgy, mint az emberek, a tárgyak is különbözők. Eszerint szereznek örömet vagy okoznak boszszúságot. A ruhaneműek állnak a legközelebb hozzánk, sőt nem is állnak, hanem tapadnak.

Nem vitás, hogy szerelmi életünk elválaszthatatlanul összefügg a ruházatunkkal. Igen szerencsés öltözet volt például a tóga vagy az indusok szárija. Egy libbenés, és a férfi máris készen állt a támadásra, a nő viszont – ha időközben el nem szelelt – a támadás kedvező fogadására. A tóga, a szári meg a hasonló ruhadarabok kedveztek a szenvedélynek. Ha egy tógás férfi és egy száris nő összetalálkozott, a szenvedély másodpercek alatt kibontakozhatott.

Gyökeresen más a helyzet a középkor páncélos vitézeivel. Ha a vitéznek megtetszett a nő, előbb iszonyatos csörömpölések közepette le kellett hánynia magáról a karvértet, a mellvértet, a nyakvértet, a combvértet, a hasvértet, a hátvértet, az ágyékvértet, s csak akkor engedhetett szabad folyást szenvedélyes érzelmeinek. Mármint ha a nő türelmetlenségében nem állt odébb. S ez még semmi ahhoz képest, ha a nő szerelmes, a lovag páncélja meg rozsdás.

Valami ilyesmi járhatott a fejében annak a divattervezőnek, aki a harisnyanadrágot kitalálta, és találmányával visszataszigált bennünket a középkorba. A nő harisnyanadrágban úgy fest, mint egy artista. Ez hagyján, de a harisnyanadrág valójában páncél, előnye a középkori vértekkel szemben, hogy nem csörög és nem rozsdásodik be. De éppoly nehéz belőle kihámozni a nőt, mint ahogy vértből a páncélos lovagot.

A kombiné-bugyi-harisnya korszakban hangulatosan erotikus előjáték előzte meg a tulajdonképpeni előjátékot. A szerelmes férfi ittasan simogatta a harisnyát, abban a reményben, hogy tenyere előbb-utóbb rásuhan a harisnya vége és a bugyi közötti bársonyos bőrfelületre. A nő eltolta a kutató kezet, amely erre a felsőbb régiókban keresett foglalkozást, majd ismét alul, s ez így folytatódott mámorító perceken át.

A harisnyanadrágot vagy leveszi a nő, vagy nem veszi le. Kiskapu nincs. Ezzel a ruhadarabbal a finom erotikának befellegzett. Alkudozni kell, mint a bazárban vagy a rossz hírű utcákban. A kiábrándító helyzeten csak az segít, ha a nadrágon lefut a szem, a szerelmes férfi elkapja, és szép lassan legombolyítja az egész nadrágot szerelme tárgyáról. A nadrágtalanítás után kezdődhet a játék, a szeretkezést megszépítő romantikus erotika. Bízzunk a selejtben.

Dezodor

Új jelenség tűnt föl a látóhatáron: a dezodor tartalmú szpré, magyarul a szagtalanító fecskendő. Ha azok használnák, akikre ráfér, akiket úgy vesz körül gyarló testük ádáz kipárolgása, mint földgolyót az atmoszféra, a sztratoszféra és az ionoszféra, nem volna baj. Ám azok, akik csak akkor volnának alkalmasak a társadalmi együttélésre, ha előzőleg napokig áztatnák őket ultrás vízben, majd napon szárítanák, nos, ezek a szagtalanítandók vagy nem tudnak, vagy nem akarnak tudni a dezodorokról, s ha véletlenül mégis a kezükbe kerül a szer, fölhajtják, mert hozzászoktak, hogy a folyadékot kizárólag belsőleg használják, ahogy a családi hagyomány megköveteli.

A szagtestvérek tehát tartózkodnak a dezodoroktól. A gondozott nők viszont naponként olykor tízszer is bepermetezik magukat. Hova tűntek a boldog idők, amikor a szőke nőket szőke, a barna nőket barna, a feketéket fekete, a vörösöket vörös illat lengte körül? Hova szálltak az édes női illatok? Illatok illatjai, hova lettetek? A nők egyenszagot öltöttek, drogériaszagot.