Hannovernek is van saját kórházi „halálangyala”

Feltűnt a fekete angyal Németországban is. A magyar kórházi „angyalka” elbújhat mellette: a hannoveri orvosnő – a vádak szerint – 76 embert segített át a túlvilágra.

Mechtild B. orvosi engedélyét azonnal visszavonták, majd megkezdődött a vizsgálódás: valóban túllépte-e az orvosi-etikai határokat az orvosnő, vagy csupán segíteni próbált a szinte elviselhetetlen fájdalmaktól szenvedő betegeken? A doktornő természetesen állítja, hogy ő csak egy árnyalattal erősebb fájdalomcsillapítót, egy kicsivel több morfiumot adagolt a gyógyíthatatlan betegeknek. Lehet, hogy ez néhány órával megrövidítette az életüket, de amúgy sem lehetett volna segíteni rajtuk. Jó, lehetséges, hogy nem közölte velük, hogy ettől valóban gyorsabban meg fognak halni, de hát maguk is ezt szerették volna...

Éppen ez a bökkenő: az 59 oldalas nyomozati jegyzőkönyvben ugyanis szerepel néhány olyan eset is, ami legalábbis gyanús. Egy 52 éves férfit például nyelőcsőrákkal és agyi áttéttel vittek be a hannoveri kórházba: viszont semmilyen panasza, pláne fájdalma nem volt. Megfelelő kezeléssel akár még hónapokig, de az sincs kizárva, hogy tovább is elélhetett volna – írja a Spiegel. Az orvosi beavatkozásnak hála viszont már 16 nap múlva halott volt. Vagy itt van annak a 63 éves asszonynak az esete, akit övsömörrel szállítottak be a hannoveri klinikára. Egy nappal később tüdőelégtelenség lépett fel nála, de ahelyett, hogy továbbvitték volna egy olyan kórházba, ahol intenzív osztály működik, a „fekete angyal” vette kezelésbe: olyan sikeresen csökkentette a fájdalmát, hogy hamarosan ő is a túlvilágon volt. Az ügyészség szerint több jel mutat arra, hogy a doktornő, akit eredetileg valószínűleg a jó szándék vezérelt, mára már élet és halál urának érezte magát. Az eset rossz fényt vet a hannoveri klinikára, mert úgy tűnik, a halálos, gyógyíthatatlan betegnek minősített páciensek egy részét súlyosan „félrekezelték”, és épp a terápiának köszönhetően kerültek életveszélyes állapotba. A kórházi kartotékokat és a halotti bizonyítványokat most orvos szakértők vizsgálják, és az sincs kizárva, hogy két elhunyt exhumálására is sor kerül – csak ezután dől el, hogy valóban vádat emelnek-e a doktornő ellen.

A hannoveri klinika munkatársai eközben kiállnak az orvosnő mellett, aki több mint 20 éve praktizál náluk, és munkájára eddig nem volt panasz – a mostani ügyet sem a kollégák, hanem egy szászországi biztosítótársaság szagolta ki, mert hirtelen túl sok lett a hasonló típusú halál. Védelmébe vette a doktornőt a gyógyíthatatlan betegek érdekeit védő német Hospice Alapítvány elnöke, Eugen Brysch is, aki arra figyelmeztet: az egészséges emberek nehezen tudják megítélni, hogy milyen lehet hosszú ideig, szinte elviselhetetlen fájdalmak között, a gyógyulásban már nem reménykedve életre kényszerülni. A betegek egy része maga kéri az erősebb fájdalomcsillapítót – igaz, erről a hannoveri orvosnő esetében nincsenek írásos bizonyítékok. Brysch szerint egészen más dolog a fájdalomcsillapítás és az aktív halálba segítés: utóbbi ugyanis valójában mérgezés, ami tíz perc alatt megbénítja a légzőszerveket. Egy orvos pedig nyilvánvalóan nem tett volna ilyet.

Németországban az esettel kapcsolatban ismét fellángolt a vita a halálba segítésről: miközben Belgiumban, Hollandiában és Svájcban már legális az aktív eutanázia is, addig a németeknél az orvosok fele még a törvényileg engedélyezett passzív halálba segítést (például a gépekről való lekapcsolást) is gyilkosságnak tartja. Köztudott, hogy a gyógyíthatatlan németek közül nem egy Svájcba utazik meghalni, de a közbeszédben mégis csínján bánnak az eutanáziával, ami a történelmi múlt fényében érthető. A náci korszakban több százezer embert (köztük szellemi és testi fogyatékosokat) „segítettek” át az orvosok a túlvilágra anélkül, hogy megkérdezték volna, nem szeretnének-e mégis tovább élni. Az élet-halál kérdéséről a legtöbb német orvos szerint is csak maga a beteg dönthet – amíg olyan állapotban van. Utána azonban senki sem vállalhatja a felelősséget. A súlyos betegek ugyanis sokszor mondják, hogy meg akarnak halni, de azt annál ritkábban, hogy doktor úr, legyen szíves öljön meg. Hiszen a legnehezebb éppen a reményről lemondani: még a hannoveri halálangyal is elismerte, a legtöbb páciens azzal a kereste fel, hogy ugye nem kell még meghalnia, van még remény, esetleg valami új gyógymód. A doktornő ehelyett a morfiumot ajánlotta.

Berlin, 2003. október