Nemrég néhány huszonéves azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy a gútai hajómalom melletti térségben összehoznának egy fesztivált, mely fiataloknak, fiatalokért szólna.
Hanna-hanna fesztivál Gútán
A háromnapos rendezvény alatt a budapesti underground zenei stílus neves képviselői fellépnek éppúgy, mint a helyi tehetséges fiatalok. A szervezők a világ különböző kultúráit s azok képviselőit, művelőit hozzák el a városba. A jelenlévők betyárjátékokban is részt vehetnek, ami a magyar kultúra – sajnos – szinte elfeledett részévé vált. A rendezvény minden korosztály számára vonzó programokat kínál. A fiatalokat az esti órákban koncertek és partik, a gyermekeket pónilovaglás, játszóház várja. Egész napos programként lesz korongozás, kosárfonás, ötvösködés, festészet, fafaragás és bármilyen formában kiélhető önmegvalósítási lehetőség. Az érdeklődők kipróbálhatják a hennafestést és a tetoválást. Lesznek afrikai dobosok, zsonglőrök, látványos bemutatók. A képzőművészeti kiállításokon, a filmsátrakban külföldi és helyi művészek, fiatal rövidfilmesek alkotásai lesznek láthatók. A nyárbúcsúztatóként is felfogható rendezvényen a nagyszínpadon a rock, az etno, a funky és a rock’n’roll képviselői szolgáltatják majd a talpalávalót. A művészeti sátrakban neves DJ-k és előadók szórakoztatják a jelenlévőket.
Vissza a természethez
Lesznek egészségügyi és környezetvédelmi sátrak, ahol neves szakemberek, környezetvédelmi aktivisták tartanak felvilágosító és tájékoztató jellegű előadásokat. Itt lesznek a Greenpeace szervezet tagjai, egyes humanisták és a TASZ (Társaság a Szabadjogokért jogvédő szervezet) képviselői. Az egészségügyi sátorban szó lesz a kábítószer és az alkohol hatásairól, megelőzési módszereiről. Megközelítőleg 200 fellépő, művész, előadó vesz részt a fesztiválon, melynek lényege az együvé tartozás, a hagyományok ápolása, megismertetése a felnövő nemzedékkel, és a kultúrált szórakozás. A rendezvények több helyszínen zajlanak majd. A nemzeteket összekötő rendezvény híre a televíziós közvetítéseknek köszönhetően Európa különböző tájaira eljut. „Nem titkolt szándékunk felfedezni Gúta népművészeti értékeket, megismertetni azokat más nemzetekkel és végső soron bemutatni a kisváros nevezetességeit és természeti kincseit” – mondta Marosi.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.