Hamarosan megkezdi működését a szlovákiai élelmiszerbank

Az USA Arizona államában jött létre 1967-ben az első élelmiszerbank, ezt követte a kanadai. A sikeres kezdeményezés hírére 1984-ben Párizsban létrejön az első európai, majd több társulás megalapítja az Európai Élelmiszerbankok Szövetségét.

Az USA Arizona államában jött létre 1967-ben az első élelmiszerbank, ezt követte a kanadai. A sikeres kezdeményezés hírére 1984-ben Párizsban létrejön az első európai, majd több társulás megalapítja az Európai Élelmiszerbankok Szövetségét. Mára 13 európai országban 180 élelmiszerbank kutatja és juttatja el a felhalmozódó élelmiszerfelesleget a rászorulóknak.

Világszerte nagyon sok értékes élelmiszer kerül kidobásra, megy veszendőbe, miközben köztudott, hogy egyre nő a szegénységben élő, éhező emberek száma. – Nincs ez másképp Szlovákiában sem, bár tájainkon hivatalosan nem beszélünk szegénységről, csak anyagi szükségről. Mi viszont, akik évek óta a nagycsaládosok klubján keresztül kapcsolatban állunk a nehéz élethelyzetben lévőkkel, gyakran szembesülünk nemcsak a szegénységgel, az éhséggel is – nyilatkozta Stanislav Trnovec és Ester Mateášiková élelmiszerbankár.

Bár számos országban az élelmiszerbank non-profit szervezetként működik, Szlovákiában polgári társulatként jegyezték be, ami kissé bonyolítja a karitatív tevékenységet. – Azon túl, hogy összegyűjtjük a nagy bevásárlóközpontokban, élelmiszergyárakban és feldolgozó üzemekben a feleslegessé vált élelmiszereket, a velünk szerződésben álló ugyancsak karitatív szervezetek segítségével szétosztjuk a rászorulók között. A szigorú szabályozási keretek egyben garanciát jelentenek az élelmiszer megfelelő minőségére, fogyaszthatóságára – ismertette a terveket a négygyermekes anya, Ester asszony.

A polgári társulás az élelmiszerbankot támogató vállalkozók jóvoltából jelenleg két nagyraktár megtöltésére törekszik, de a szervezők szerint igyekezni fognak a tartós élelmiszer azonnali kiszállítására. Úgy vélik, hogy az országban 5-7 nagyraktárból történhetne a rászorulók segítése. – Két fő alapelv betartására köteleznek bennünket a nemzetközi szabályok: a hangsúly az ingyenességen van, valamint a politikai, vallási és ideológiai függetlenségen. Mivel az élelmiszerbank közvetlenül nem oszt élelmiszert, eddig már vagy 50 karitatív szerevezettel léptünk kapcsolatba. (Érdeklődni a [email protected] e-mail címen lehet, további információk a www.pbs.sk honlapon.)

Az élelmiszerbank számol a magánszemélyek adományaival is. Önkéntesek segítségével karácsony előtt a nagyobb üzletekben gyűjtést tervez. Elkészítenek egy listát az adományozható ételekről, s az a vevő, aki támogatja a szervezetet, tehát a rászorulókat, egy csomaggal több száraztésztát, zacskó cukrot vagy lisztet tesz bevásárlókocsijába, majd miután kifizette, átadja az önkéntesnek. A listára azért van szükség, mert az élelmiszerbank olyan élelmiszereket tud csak tárolni, amelyek nem igényelnek hűtést.

Az európai élelmiszerbankok tavaly összesen 180 ezer tonna, 407 millió euró értékű élelmiszert osztottak szét csaknem 20 ezer karitatív szervezet között, amelyek közel 3 millió rászorulónak juttatták el a táplálékot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?