HALLOTTA MÁR?

- A budapesti Fővárosi Bírósághoz benyújtott keresetében a Sláger Rádió azt kéri, hogy helyezzék hatályon kívül a magyar ORTT (Országos Rádió és Televízió Testület) határozatát – értesült a Népszava.

- A budapesti Fővárosi Bírósághoz benyújtott keresetében a Sláger Rádió azt kéri, hogy helyezzék hatályon kívül a magyar ORTT (Országos Rádió és Televízió Testület) határozatát – értesült a Népszava. Az ORTT az év végén azonnali hatállyal felbontotta a Sláger Rádió műsorszolgáltatási szerződését, miután az ez évre esedékes 1,3 milliárd forintos műsorszolgáltatási díjat az eredeti határidőtől számított 30 nappal sem fizette be a csatorna. Ez a médiatörvény értelmében súlyos szerződésszegésnek számít. A Sláger Rádió a médiahatóság döntését követően már beadott egy keresetet, amelyben a szerződés felbontásának felülvizsgálatát kérték, miután álláspontjuk szerint a szerződés aláírása óta megváltozott a piaci helyzet.- Egy amerikai nő beperelte az SAS skandináv légitársaságot, mert egy transzkontinentális járaton kénytelen volt az utazás nagy részét egy WC-ülőkéhez tapadva eltölteni. Az eset még tavaly történt egy Boeing 767-es gépen. A hölgy meglátogatta a mellékhelyiséget és feltehetően még mielőtt felállt volna az ülőkéről, működésbe hozta a vákuumos öblítőrendszert. A nagynyomású berendezés azonban túllépte hatáskörét: a vákuum szívóereje valósággal a WC-re tapasztotta a szerencsétlen utast. ĺgy a hölgy az Atlanti-óceán feletti út további részét e nem éppen kellemes környezetben és testhelyzetben kényszerült eltölteni, amelyből csak a leszállás után tudták őt kiszabadítani. - Német iskolások arra vállalkoztak, hogy megépítik a világ legnagyobb kekszpiramisát. Nyolc laatzeni diák 15 órán át építette a 10 ezer kekszből és cukros mázból készült öt láb magas kekszpiramist. Azt remélik, hogy igyekezetük eredményeként bekerülhetnek a Guinness Rekordok Könyvébe. - Csődbe ment Európa első férfibordélya. Az úttörő intézmény tiszavirág életűnek bizonyult: tavaly december elején nyitott, amit a média hevesen ünnepelt, mégsem volt elegendő forgalma a német határhoz közel, a svájci Leibstadtban üzemelő Angyaloknak. Csődjét 31 éves tulajdonosának elmondása szerint az okozta, hogy az örömlegények nem előre kérték a pénzt szolgáltatásaikért. A nők utólag fizettek, és csak annyit, amennyit szerintük megért az egész. Az örömlegénytanya összesen öt férfival üzemelt. A tulajdonos eléggé el lehetett keseredve piros lámpás házának csődje miatt, ugyanis – hogy pénzt szerezzen – Németországban egy játékpisztollyal megpróbált kirabolni egy idős házaspárt. Sikertelen akciója után a német rendőrség letartóztatta. (m, o-o, h-m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?