HALLOTTA MÁR?

A bécsi színházban már ebben az évadban angol és német nyelvű feliratok segítik a közönséget az előadások szövegének megértésében. A későbbiekben pedig a japán, olasz, spanyol és más nyelvű szövegek is elérhetővé válnak.

A bécsi színházban már ebben az évadban angol és német nyelvű feliratok segítik a közönséget az előadások szövegének megértésében. A későbbiekben pedig a japán, olasz, spanyol és más nyelvű szövegek is elérhetővé válnak. A librettók szövegét a székek háttámlájába épített kis képernyőkön, illetve egy falon lehet elolvasni. Az alkalmazott technológiát egy amerikai milliárdos, Alberto Vilar cége fejlesztette ki és ajándékozta a Staatsopernek. Az előadás és a szövegmegjelenítés koordinációját azonban nem lehetett automatizálni, tehát a közönség „súgógépét” az opera munkatársa fogja kezelni.

2060 guggolással ünnepelte meg az Idősek Világnapját egy 59 éves ukrán nyugdíjas aszszony. A szevasztopoli Anhelina Atrosenko egy óra 25 perc alatt roggyantotta be térdeit ennyiszer, amivel újabb egyéni és Guinness-rekordot javított. Idén ez már a harmadik rekordja: februárban 55 perc alatt 1101-et guggolt, májusban 1 óra 33 perc alatt 2001-et. Ez utóbbival döntötte meg először a Guinness Rekordok Könyvében szereplő eredményt. Mostani teljesítményével Atrosenko asszony a nemzetközi közösség és a politikusok figyelmét kívánta felhívni egy harmadik világháború megengedhetetlenségére, tekintettel az éleződő világhelyzetre.

Juan Sanchez-Marchez reggel szokásos Ora Potency Friut Punch márkájú puncsát itta, amikor észrevette, hogy van valami az üvegben. Odahívta 16 éves fiát, Manuelt, hogy nézze meg ő is, mi lehet az italban. Végül rájöttek, hogy amit látnak, az egy pénisz, és jelentették a rendőrségnek a különös esetet. A „lelet” vizsgálata során egy patológus megállapította, hogy valóban egy 7,6 cm-es emberi hímivarszervről van szó. Az egyesült államokbeli Commerce városka hatóságai még nem derítették ki, van-e kapcsolat az eset, és egy másik ügy között. Korábban különböző testrészeket találtak ugyanis, melyeket eddig nem tudtak azonosítani.

Golyó általi halálra ítélt két kazah férfit egy almati bíróság, miután a vádlottak beismerték, hogy meggyilkoltak és megettek hét prostituáltat. Az ügyben egy harmadik vádlott nyolcévi börtönbüntetést kapott. A kannibalizmusban bűnösnek talált személyek a kazah főváros prostituáltjai közül szemelték ki áldozataikat. A nőket leitatták, majd megölték őket. A kegyetlen gyilkosok ezt követően felszeletelték áldozataik testét, megfőzték és megették husukat. (o-o, i-x)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?