Halálunk után faként is újjászülethetünk

<p>A jog, hogy valakit a végakarata szerint temessenek el, a temetkezési törvény szerint mindannyiunkat megillet. Még akkor is, ha az igényeink nem mindennaposak.</p>

Így aztán ma már arra is van lehetőségünk, hogy egy árnyas fa tövében, vagy épp korallzátonyként a tenger mélyén pihenjünk meg. A széles körű temetkezési lehetőségek között a spanyol tervező, Gerard Moline ötlete, a Bios Urn még meglehetősen újnak számít. A dizájner elsősorban azoknak nyújt alternatívát, akik hisznek benne, hogy a halál egy új kezdet. A biológiailag lebomló urna egyedi ötvözése a „zöld gondolkodásnak” és annak a romantikus elképzelésnek, hogy van élet a halál után. Az urna kókuszhéjból készült,  lebomló belső részébe a készítők egy fa magját, valamint némi extra tápanyagot tettek.

Miután a hamvak az urnába kerülnek, a hozzátartozók elültetik az urnát, a többit pedig elintézi a természet. A mag szép lassan fejlődésnek indul: az ehhez szükséges vizet a talajból, a tápanyagokat pedig nagyrészt a hamvakból – kisebb részben pedig az előre bekészített tápanyagból – kapja. Azt, hogy a hamvakból később milyen fa cseperedjen, az érdeklődők előre kiválaszthatják. Az első ilyen biotemetőt az elmúlt napokban nyitották meg Prágában, a cseh főváros temetőit karbantartó társaság igazgatója, Martin Červený szerint hatalmas az érdeklődés az új temetkezési forma iránt. „Nagyon sok ember morbidnak tartja a klasszikus, márvány sírhelyekkel teli temetőket, s inkább valamilyen szebb környezetben szeretne örök nyugovóra térni. A mi biotemetőnkben nincsenek sírkövek, csak fák, mindegyikre egy kis tábla van akasztva az elhunyt nevével” – mondta Červený.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?